Az ukrajnai háború rendkívüli helyzetet teremtett az európai és a magyar élelmiszer-gazdaságban, hiszen Ukrajna az Európai Unió negyedik legnagyobb élelmiszer-beszállítója. Ezért a magyar kormány felelős döntést hozott a hazai ellátás biztonságának fenntartásáért – közölte az agrárminiszter.

Nagy István a tárca vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint azt mondta: a gabonapiaci árak és a takarmányárak radikálisan megemelkedtek a piacról kieső ukrán termények miatt, emellett a hiánytól való félelem következtében jelentősen nő az igény a magyar mezőgazdasági termények külföldi felvásárlása iránt is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a magyar gazdákat és a magyar családokat a gazdasági, ellátásbeli problémáktól, hozzátéve, ez a kormány fő feladata. Ezért – különös tekintettel a hazai állattartókra, az állatállomány takarmánnyal ellátására és a hústermelésre – a kormány döntése értelmében 2022. május 15-ig minden, Magyarország területéről külföldre kivinni kívánt búzát, rozst, árpát, zabot, kukoricát, szójababot és napraforgót a kivitelt tervező személynek vagy vállalkozásnak előzetesen be kell jelentenie a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) – tudatta a miniszter.

Nagy István tájékoztatása szerint amennyiben a bejelentett mezőgazdasági termény kivitele veszélyeztetné vagy kockáztatná a hazai ellátás biztonságát, az állam élhet elővásárlási vagy vételi jogával, e jogainak gyakorlási szándékáról pedig harminc napon belül nyilatkozik a bejelentőnek. A bejelentési kötelezettség nem vonatkozik a Magyarország területéről tranzitszállításként történő kivitelre és a humanitárius segélyekre. A bejelentési folyamat részleteiről, a bejelentés tartalmi elemeiről a Nébih honlapján lehet tájékozódni.

A Magyar Közlöny 2022. évi 42. számában megjelent rendelet célja, hogy a hazai takarmányozás és élelmiszer-ellátás biztonságához szükséges mértékben maradjanak a mezőgazdasági termények a hazai piacon, a külföldre történő értékesítés, illetve kivitel semmilyen mértékben ne veszélyeztesse vagy kockáztassa a hazai állattartók és a fogyasztók ellátását – mondta a miniszter a szaktárca közleménye szerint.

MTI

FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT