A Civil Akadémia legutóbbi, március 4.-én megrendezett estjén ezúttal a keresztény elvi alapokon álló szakszervezetek Európában betöltött szerepe és lehetőségei került szóba. A két meghívott, Gian Luigi Ferretti az olasz UGL keresztény szakszervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója és Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az osztályharcos szakszervezeti mozgalom idejének lejártáról és az új típusú érdekvédelemről is beszélt.

Ferretti úr elmondta, hogy az UGL már 71 esztendeje létezik és már alakulásukkor azt hirdették, hogy az osztályharcos szakszervezetek ideje lejárt, helyette a munkaadók és munkavállalók együttműködésén alapuló rendszert kell létrehozni, hiszen mindkét fél „ugyanabban a csónakban evez”. Az UGL egyébként a világon egyedülállóként deklaráltan keresztény érdekképviselet.

Palkovics Imre felidézte, hogy az UGL és a Munkástanácsok között a szorosabb kapcsolat 2015-ben kezdődött. A migráció hirtelen növekedése miatt az olasz tapasztalatokra is kíváncsiak voltak, hiszen Itáliára, ha nem is az akkori mértékben, de már évek óta nehezedett a migrációs nyomás. Hasonló értékeket képvisel a két szervezet és nem lehetett megérteni, az Európai Unió miért az illegális bevándorlókkal akarja megoldani a munkaerő hiányt, miért nem úgy, ahogy Magyarország, vagyis a gyermekvállalás ösztönzésével. Szakszervezeti szemmel nézve a nagy mértékű, korlátlan migránsbeözönlés közvetlen veszélyt jelentett és jelent ma is a munkahelyek megőrzésére és alkalmat kínál a munkabérek jelentős csökkentésére is.

A szakszervezeti mozgalomról szólva kifejtette, hogy az osztályharcos alapállás – miután sikerült elérni a legfőbb célokat – ma már túlhaladott, mert az csak feszültségeket teremt a társadalomban. A munkástanácsok megközelítése keresztény-szociális alapú, egyszerűen fogalmazva az a cél, hogy a munkás polgárrá váljon. Ilyen kísérlet volt a Herendi Porcelángyár esete, ahol a cég tulajdonosai 75 százalékban maguk a dolgozók, tehát egyszerre munkaadók és munkavállalók is.

Gian Luigi Ferretti

Gian Luigi Ferretti (kép: italiachiamaitalia.it)

Gian Luigi Ferretti a hazánkat ért igaztalan vádakkal kapcsolatba olaszosan elegáns választ adott. Kijelentette, hogy szívesen jön Magyarországra, mert itt a szabadság levegőjét szívhatja be. Úgy vélte, hazánk az európai érdekek és értékek előre tolt bástyája, amely ellenáll a politikai korrektség álságos követelményének is. Szakszervezetük és az olasz kormány közötti kapcsolatról szólva elmondta,hogy természetesen támogatják a jobboldali erőket, mert azok képviselik az olasz érdekeket. A Liga kormányzása idején Matteo Salvini kifejezetten kérte az UGL munkát érintő véleményét, sőt a szervezet egyik alelnöke a kormányban államtitkárként is működött.

Palkovics Imre kifejtette, hogy a keresztény-szociális gondolat rendkívül fontos, hiszen a szegénység és kiszolgáltatottság lőporos hordó. XIII. Pius pápa gondolatát idézte: A munkavállaló is Isten képmása, azaz méltó az emberi életfeltételekre. A Biblia is világosan fogalmaz: Méltó a munkás a bérére. Azaz megérdemli a tisztességes munkáért a tisztességes jövedelmet. A különböző színezetű kormányok persze eltérő módon kezelik ezt, és az is biztos, hogy soha egyetlen munkavállaló sem fogja azt mondani, hogy nem akar magasabb bért. Az egyensúly megteremtésében lenne nagy szerepük a szakszervezeteknek, ám nálunk sajnos ez nem olyan egyszerű. A szocializmus 40 éve alatt csak ál-szakszervezetek működtek és kialakult az a máig ható kép, hogy a szakszervezet nem ér semmit. Ráadásul háttérbe szorult a keresztény értékek és elvek képviselete is, de szerencsére azért még létezik.

Ferretti úr véleménye szerint a keresztény olaszokra, magyarokra, spanyolokra még nagyon nagy munka vár, mert olyan Európára van szükség, ahol visszanyeri eredeti szerepét a szakralitás és nem a profit áll mindenek felett. Meg kell állítani azt a perverz folyamatot, hogy egyre több a szegény és egyre hatalmasabb vagyonokat halmoznak fel nagyon kevesek. Vissza kell állítani a politika elsőbbségét a pénzhatalommal szemben. A munkaadók, munkavállalók és kormányaik közötti egyensúlyra van szükség, a tőkének pedig mindig kell legyen társadalmi-szociális funkciója is. A profit mellett legyenek fontosak az emberek is.

Palkovics Imre

Palkovics Imre (Kép forrás: Híradó.hu)

Palkovics Imre megerősítette ezt, hozzátéve, hogy a szocializmus idején szó sem lehetett valódi, kollektív érdekképviseletről. Sajnos máig nem sikerült mindenkivel elfogadtatni, hogy együtt erősebbek  vagyunk, jobban tudjuk védeni közös érdekeinket. Így aztán kormánya válogatja, hogy bevonják-e a söntésekbe a munkavállalókat, vagy a fejük felett hoznak döntéseket.

Gian Luigi Ferretti egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy megalakulásuk óta, azaz 71 éve támadják, próbálják ellehetetleníteni a keresztény szakszervezetet a balliberálisok. Úgy gondolják, hogy ez az irányzat rájuk nézve veszélyes és ez alapvetően így is van. Hosszú ideig az UGL csak védekezett, de néhány éve már más országokban is szövetségeseket keresnek. Nagy eredményük például, hogy sikeresen segítették az azóta egyre erősödő spanyol Solidaridad szakszervezet létrehozását. Ugyancsak sikerrel szervezték meg az olaszországi ételfutárok érdekvédelmét, amiért a balosok megpróbálták kizáratni erről a területről az UGL-t. A baloldalról általánosságban el lehet mondani, hogy kormányozni nem tudnak, hazudozni ellenben igen. A hazugságokat pedig addig ismétlik, míg maguk is elhiszik, holott csak egyetlen igazság létezik.

Ami az illegális migráció kérdését illeti, az UGL igazgatója kifejtette, hogy az a globalizmus gyermeke. Jó eszközt arra, hogy letörjék a béreket és szerzett jogoktól fosszák meg a munkavállalókat. Ha szükség van – mert szükség is lehet – bizonyos területeken idegen munkaerőre, annak legálisan, kvóták alapján kell az adott országba kerülnie és ugyanolyan szabályos munkaszerződéssel szabadna csak alkalmazni, mint amilyet a többi munkavállaló is kap. Csakhogy az illegális bevándorló nem ilyen. Tény, hogy az ember szíve megesik azokon a szerencsétleneken, akik az utcán élnek, nincs munkájuk és jövedelmük (sokszor bűnözésből, drog-és lánykereskedelemből tartják fenn magukat), akik a tengeri átkelés alatt az életüket vesztik, de azok, akik segítenek nekik, a jóemberkedők csak addig foglalkoznak velük, amíg partra teszik őket. Ezért kell fellépni az illegális bevándorlás ellen.

Palkovics Imre elmondta, hogy a Munkástanácsok örömmel fogadták a 2010-es kormányváltást, és értetlenül azt, hogy az Unióból szinte a választás pillanatától durva támadások érik a még meg sem alakult új kormányt. Ezek a támadások azóta is tartanak. Példaként említette a magyar sajtótörvényt, amivel kapcsolatban próbálták partnereiknek elmagyarázni, miért volt rá szükség – kevés sikerrel. A Munkástanácsok tagja egy olyan uniós szervezetnek is, amely elvben keresztény alapon áll, de azt kell látni, hogy éppen most akarnak elfogadtatni egy olyan határozatot, amely LMBTQ, woke és hasonló liberális elveket tartalmaz. És nem akarják elfogadni, hogy keresztény alapállású szervezet ilyet nem írhat alá.

Olaszok a Bekemeneten

kép forrás: YouTube

Ferratti úr úgy fogalmazott: Európa nem csak földrajzi egységet, de szellemiséget is jelent. Amikor az Unió előde megalakult, kettős cél vezette. A szén- és acélunióval a háború eszközeinek előállítását akarták megelőzni, és ételt adni a háború után éhezőknek. Egy olyan Európáról álmodtunk – mondta -, amilyenről eddig beszéltünk, de az álom mostanra rémálommá vált. Európa ideálok nélkülivé sorvadt, amit bizonyít, hogy a tervezett Európai Alkotmányból kihagyták volna a keresztény gyökerekre való utalást. Az Uniónak ma nincs lelke és az erős nemzetek szövetsége helyett valami liberális katyvazt akarnak létrehozni. Ez ellen is tiltakozunk majd, amikor eljövünk a Békemenetre egy nagy transzparenssel, aminek ez lesz a felirata: A nemzetek Európája az európai hazáért.

Palkovics Imre kiemelte, hogy nem csak bizonyos szakszervezetek, de a civilek jó része is egy új Európa érdekében cselekstzik. Erre szolgál a CÖF sok megmozdulása és az a nemzetközi civil szervezet is, az EU-CET, amely az Európai Unió jövőjéről szóló konzultációban is hallatja majd a szavát.

Gian Luigi Ferretti ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy nehéz út áll előttünk, mert új alapokra kell helyezni az Unió működését, megállítani a keresztényellenes törekvéseket és megálljt parancsolni az illegális bevándorlásnak. Magyarország mindig Európa védelmezője volt, az ma is, de nem csak fizikai, hanem szellemi szinten is. Ha ez nem sikerül, nagy álmunk csak álom marad, mi pedig nem szeretnénk ebből az álomból úgy ébredni, hogy egy iszlamizált földrészen találjuk magunkat. Vagy olyan Európánk lesz, mint amiről álmodunk, vagy nem lesz Európa.