Nem vagyok a téma nagy szakértője, de úgy gondolom, a böjtre mindenkinek szüksége lenne.  Megbizonyosodhatunk, hogy a hit mennyi erőt ad az embernek.

Hány, de hány nem hívő sok tízezer forintot fizet azért, hogy különböző tisztítókúrákon vegyen részt. Holott minden évben van nagyböjt, amiről az orvosok is azt mondják, nem véletlenül alakult ki, hiszen az emberek a húsevés elhagyásával évente méregtelenítették a szervezetüket. A hús elhagyás pedig segít a köszvényen, ha van, csökken a bélgyulladás és a koleszterin, valamint az egyéb vérzsírok is megfelelő szintet érnek el. Magam is tanúsíthatom, csak fantázia kérdése, milyen remekbe szabott hús nélküli ételeket lehet fogyasztani, vasárnaponként pedig együnk halat. Tehát érdemes 40 napig hús nélkül élni, amivel nem csak hitéletünket erősítjük, de egészségünknek is jót teszünk.

A böjtben önmagunkkal találkozunk, föltárja szívünk ürességét, megmutatja gyenge és veszélyeztetett pontjainkat, hogy hol kell fölvennem a küzdelmet.  A böjt átformálja és megszelídíti a bennünk élő romboló erőket. Alázatra, engedelmességre nevel. Éppen ezért a magukat tévedhetetlennek hívő dőjfösködökre bizony ráférne egy 40 napos szegénység. Talán érzékelnék egy kicsit, milyen sok bosszúságot okoztak sokaknak.

A nélkülözés nem csak testüket szabadítaná meg sok méreganyagtól, hanem talán a lelküket is. A többségnek pedig azért javallott a böjt, mert az évek során felhalmozódott rengeteg méregtől Húsvétig jó volna megszabadulni, hogy testileg és lelkileg is megtisztulva, Krisztusba vetett hitünk szerint folytassuk életutunkat. Mert mint tudjuk, a böjtnek jobbá és irgalmasabbá kell tennie bennünket. Ezért javasolja Jézus, hogy a böjtnek rejtekben, vagy ha nem, akkor örömben kell történnie. Rejtekben böjtöljenek csak azok, akiknek jócskán van vaj a fülük mögött, az öröm pedig nekünk jut…

Kiemelt kép forrása: Getty Images/iStockphoto