A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felháborítónak tartja és mélységesen elítéli az anyaországi ellenzéki pártoknak az ukrajnai háború kapcsán folytatott kampányát, melynek kereszttüzébe a kárpátaljai magyarok kerültek – fogalmaz kedden közzétett nyilatkozatában a szövetség elnöksége.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyes ellenzéki pártok, kérésünk ellenére, kampánytémaként használják az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarságot, s az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításával kívánnak szavazatokat gyűjteni a közelgő parlamenti választásokon” – olvasható a KMKSZ nyilatkozatában.

A szervezet elnöksége rámutat, hogy a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része, „s örömmel fogadtuk a magyar kormány nemzetegyesítési programját”. A KMKSZ úgy véli, hogy „a jelenlegi helyzetben a legbölcsebb dolog, ha a határon túli magyar szervezetek és politikusok minősítgetése helyett a magyarországi közszereplők a segítségnyújtásra koncentrálnak”.

A KMKSZ ismételten arra kéri a magyarországi pártokat, illetve politikai szereplőket, hogy „a kárpátaljai magyarságot ne kezeljék kampánytémaként, s megnyilvánulásaikban legyenek tekintettel az itt élők nehéz helyzetére” – zárul az elnökség nyilatkozata.

Forrás: MTI