Mint ismeretes, meghalt az ukrán-orosz háborúban egy magyar gyökerekkel is rendelkező kárpátaljai katona. A 29 éves Kis Sándor tengerész halálát egy rakéta becsapódása okozta.

A Bors megtalálta a hősi halott özvegyét, Máriát, aki a lapnak azt mondta, fontosnak tartja, hogy az egész világ megismerje Sándor történetét.

Az orosz megszállás alatt a Krím-félszigeten tartózkodott. Esküt nem tett. Tíz éve teljesít szolgálatot az ukrán hadseregben. A terrorellenes alakulat tagja volt. Ocsakov városában tevékenykedett – mondta a lapnak Mária. A férjem a hivatásának tekintette a katonaságot. Az életét áldozta a hazáért.

„Néhány perccel a rakétatámadás előtt beszéltünk vele. Amikor a robbanás bekövetkezett, próbáltam Sándort telefonon hívni, de nem lehetett. Akkor még azt gondoltam, csak nincs térerő, neki nem eshetett semmi baja” – mondta az özvegy.

Az asszonyt viszont nem hagyta nyugodni, hogy a hitvese egy ilyen ütközet után később sem jelentkezik nála, ezért felvette a kapcsolatot a hadsereggel. Megnézték a halottak nevét tartalmazó listát. Sándor nem szerepelt rajta. „Beküldtek a sebesülteket ellátó kórházba. A sürgősségi osztályon nem kezelték a férjemet. Amikor ez kiderült, le kellett mennem a halottasházba. Tizenkét halott feküdt ott, köztük nők is.

„Megnéztem az élettelen testeket, és felfedeztem köztük Sándorét is. Az arca alig volt felismerhető, de a mellén levő névcímke sértetlen maradt. Így oszlott el minden kétségem. Az én férjem halt meg” – mondta az asszony. Mária hisz benne, hogy Sándor áldozata nem hiábavaló.

Forrás: Borsonline

Szerző: Kóré Károly

Képen: Kiss Sándor és felesége