Június pünkösdjén ismét indul Székelyföldre a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz. Az utasok félmillió székely-magyar társaságában részt vesznek a csíksomlyói búcsún. A négy napos program során eljutnak a Történelmi Magyarország egykori határára és lelkiekben visszafoglaljuk Erdélyt.

Csaknem más fél ezren vágnak neki a Kárpáteurópa Utazási Iroda által szervezett dicsőséges útnak június 3-án pénteken az Össznemzeti Zarándokvonaton. A Székely Gyors Budapestről, a Csíksomlyó Expressz a Dunántúlról indul, hogy a fővárosban összekapcsolódva már együtt zakatoljanak Erdélybe. A négynapos út több mint csupán egy vonatos utazás. A szerelvényen idegenvezetők mesélnek a látottakról, magyar és székely népzenét játszik a vonat zenekara, a két étterem kocsiban meleg és hideg ételt szolgálnak fel egész nap.

A magyar, árpád-házi, székely lobogók százaival feldíszített vonatot Nagyváradon várja Tőkés László református püspök, majd megállunk Kolozsvárott, ahol ünnepi műsorral kedveskednek nekünk a helybeli magyarok. Ugyanez a lélekemelő fogadtatás ismétlődik meg az összes székely faluban, városban.

vonat-civil2 copy

kép: karpateuropa.hu

A vonat utasai Csíksomlyó közelében, székely településeken, székely-magyar családoknál laknak a faluturizmus keretében. Az ellátás reggeli, vacsora, no meg esténként, reggelenként igazi székely szilvapálinka.

A zarándokokat idegenvezetők kísérik és minden nap különleges program várja őket. A csúcspont természetesen a csíksomlyói szentmise. Félmillió székely-magyarral együtt imádkozunk a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregben.

Vasárnap a zarándokok eljutnak Nagy Magyarország ezeréves határára Gyimesbükkre, a Rákóczi várhoz. Itt is szentmisén és búcsún veszünk részt. A program délután a Gyimesekben folytatódik. A Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezünk a trianoni békediktátum aláírásának szomorú évfordulójáról. Majd az utasok zenés, táncos forgatag részesei lehetnek Gyimesközéplokon. Böjte Csaba ferences testvérrel is találkozunk itt, akinek átadjuk a vonaton összegyűjtött adományokat. Az estét Csaba testvér árvaházi gyermekeinek előadása zárja.

A 4 napos út ára félpanziós ellátással, szállással, utazással, idegenvezetéssel, programokkal 99.990 Forint. Az utazás részletes leírását az alábbi linken találják!
https://karpateuropa.hu/utazasok/?pa_utazas-modja=vonat

Kárpáteurópa Utazási Iroda,
1036 Budapest Szépvölgyi út 3/a, tel. 368 6296, 439 1644
www.karpateuropa.hu
[email protected]
A program foglalható a legtöbb utazási irodában az egész országban.

(X)