Mivel a gyermekvédelmi törvény hatására a Labrisz Leszbikus Egyesület Melegség és megismerés elnevezésű programja kiszorult a középiskolákból, a szervezet most online beszélgetések formájában a szülőknek hirdette meg a több mint húsz éve futó LMBTQ-képzését.

A szülők bevonása mellett azonban a Labrisz fontosnak tartja a pedagógusok és a szociális munkások felkészítését is, mivel az idő jelentős részében ők foglalkoznak a gyermekekkel.

Miután 2021 nyarán a magyar kormány törvényben rögzítette, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők dolga, a Labrisz Leszbikus Egyesület iskolai jelenléte és meghívásai gyakorlatilag lenullázódtak az elmúlt hónapokban. A Nyílt Társadalom Intézet által finanszírozott szervezet ezért kénytelen volt új utakat keresni a Melegség és megismerés elnevezésű programja folytatására, amelyeket rövidesen – a szülői felelősségre hivatkozva – sikerült is megtalálni.

Kiderült ugyanis, hogy az egyesület az érzékenyítőprogrammal a gyermekek helyett ezúttal a szülőket szeretné megszólítani, így 2022 februárja és júniusa között egy hat alkalomból álló online beszélgetősorozatot indít, ahol a képzés önkénteseivel, valamint szülők és a szakemberek bevonásával járnak majd körül egy-egy témát. A online beszélgetések során olyan témákat fognak érinteni, mint az előbújás, vagyis a coming out, az óvodáskorú gyermekek felvilágosítása, a szivárványcsaládok helyzete, a családi ünnepek, valamint a Pride-események kezelése.

A szülőknek tartott ingyenes felvilágosítás mellett a Labrisz a továbbiakban is fontosnak tartja a pedagógusok és a szociális munkások felkészítését, hiszen, mint mondják, az ő jelenlétük sokkal meghatározóbb, mint egy kilencvenperces Labrisz-óra. „Mivel az iskolai programok leálltak, és egyébként is vannak pedagógusképzéseink, úgy mehetünk tovább, ha őket szólítjuk meg, hiszen ők vannak minden nap a gyerekekkel. Fontos, hogy ők milyen attitűddel vannak jelen az iskolában, fontosabb, minthogy mi ott vagyunk 90 percig.

Őket, az iskolai szociális munkásokat és a szülőket próbáljuk elérni, mert lényegesnek tartjuk, hogy segítséget kapjanak akár az LMBTQ-fiatalok, akár a többségi társadalom tagjai ebben a témában” – nyilatkozta a Hvg.hu-nak Kövesi Györgyi, a Melegség és megismerés egyik programvezető koordinátora.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Elek Nikoletta

Kép: Facebook