Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a Magyar Honvédség mozgósítja csapatait a következő napokban a keleti országrészbe – jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az első csapatok ma délután elindulhatnak, ezért katonai mozgásra kell számítani az ország útjain.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje „az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából” – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Rendkívüli ülés

 

Benkő Tibor miniszter közölte: a nemzetbiztonsági kabinet reggeli ülésén Orbán Viktor miniszterelnöktől a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta, hogy meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás bejöjjön, az ország területén manővereket hajtson végre.

Hangsúlyozta: Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie.

Benkő Tibor szerint, ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, nemcsak Ukrajna keleti részén lesz háborús tevékenység, hanem az kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is. A határokon menekültek érkezésére, továbbá humanitárius feladatokra is fel kell készülniük a katonáknak – ismertette a feladatokat Benkő Tibor.

A Magyar Honvédség feladata kettős: az egyik a humanitárius feladatok biztosítása és segítése, a másik Magyarország határának a lezárása, és annak biztosítása, hogy Magyarországra ne tudjon fegyveres csoportosulás bejönni. Ennek érdekében elrendeltem, hogy Magyarország keleti térségében végre kell hajtani a megfelelő létszámú, megfelelő felszereltségű katonai erők telepítését. Vagyis a határt meg kell erősíteni – mondta a honvédelmi miniszter.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: MTI