Márki Zay évértékelőjében meghirdette a programot, miszerint a „gyűlölet földjéből szeretet ország legyen”, miközben egyfolytában keltette a gyűlöletet Orbán Viktor ellen. Nem tett másként a legutóbbi időkig, csak hergelt, gyűlöletet szított és sértegette az ország minden rétegét. A „nyelvvel való vétek” pedig igen súlyos bűn a keresztény hitben, holott most is azzal kampányolt, hogy ő (6) 7 gyermekes hívő keresztény. A felvezető szövegben ugyanezzel élt a „független, objektív” tv-ből kilépett ellenzéki moderátor. Márki Zay eddigi beszédei, kijelentései alapján nem nevezhető kereszténynek, amit évértékelőjében is láthattunk.

Biztosított arról mindenkit, hogy mindent megtart abból, amit az Orbán kormány intézett az országnak. A családi jóléti intézkedéseket, a határkerítést és védelmet, így ellentmondásos volt az a kijelentése, hogy keresztény és konzervatív nem szavazhat a Fideszre. Miért is, mert meghirdették az Isten, haza, család programját immár 12 éve?

Ostorozta Orbán Viktort és kormányát a Covidban elhunytakért, mert mennyire rossz volt az intézkedés, mennyire nem tett a kormány semmit, még fejet sem hajtott a halottak előtt. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy világviszonylatban még súlyosabb volt a helyzet és itthon létrehozták a Covid árvák alapítványát, ezzel is segítve a nehéz helyzetben lévőket.

Boldogtalan országnak nevezte hazánkat, mert szűk gazdag réteg és sok szegény van, itt is megfeledkezve az 1 millióval több munkavállalóról, a szépen kialakult jólétben élő középrétegről, a szegények számának jelentős csökkenéséről az Orbán kormány óta.

Majd felelőtlen ígérgetésekbe kezdett, hogy megszünteti a korrupciót és várólistákat, mert szerinte ez utóbbi okozza a halálozások magas számát. A korrupció a szocialisták idején még magasabb volt, láthattuk legutóbb a baloldali kézbe került városháza ügy kapcsán is. A korrupciót pedig még sehol sem sikerült a világon megszüntetni, erre hívta fel a figyelmet egy baloldali politikai elemző is. A várólista a jóléti, nyugati országokban pedig sokkal hosszabb, mint nálunk, tehát ezt sem sikerült még sehol a világon megoldani.

Beszéde közepén újra kitört belőle a messiásjelölt, akinek képzeli magát. Állítja, hogy a „sors és jóisten fogta a kezem”, ezt korábbi polgármesteri győzelmére, és miniszterelnöki jelöltségére érti. Meggyőződése, őt Isten támogatja, hogy a hazát megszabadítsa a gonosztól. Szó szerint azt mondta, hogy a „hazát szeretném megszabadítani a gonosztól”, Isten kezét látva eddigi győzelmeiben, és várja az isteni csodát a választásokon is, hogy végre ő kerüljön a hatalomba. Erre mondta egy elemző, hogy pszichiátriai probléma, jobb lenne kezeltetnie magát.

Keresztényellenessége kitűnt további fejtegetéseiből, amikor az EU-ról beszélt, meg arról hogy a szexuális orientációja miatt, senki sem szenvedhet hátrányt. Orbánék elvesztették a nyugati keresztény gyökerű szövetségeseiket az EU-ban, ezt a bizalmat akarja visszaszerezni. Ma már pedig egyértelmű, hogy az EU vesztette el a keresztény gyökereit, helyette, liberális LMBTQ propagandának hódol, követeli tőlünk az azonos neműek házasságának engedélyezését, emiatt pénzügyi megvonással büntet. Márki Zay egyértelművé tette, hogy ezt a keresztényellenes gender őrületet magáévá tevő EU-t akarja kiszolgálni minden téren, beleértve az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is.

Ez minden csak nem keresztényi és két urat szolgál. Nemrégiben kijelentette, hogy katolikusként nem támogatja az azonos neműek házasságát, de államférfiként igen. És még ő tartja magát Messiásnak, Isten küldöttének, aki véget vet a gonosz uralmának, az Isten, haza, család hármasát erőn felül védő kormánnyal szemben.

Azt hiszi, éppolyan sikeres lehet, mint Hódmezővásárhelyen a „gonosz zsarnok elzavarása” ügyében, ápr. 3-án is.

A kérdés, ki a gonosz? Az e aki körömszakadtáig védi a keresztény értékeket, rögzítve azt az Alkotmányban is, védve gyerekeinket a valóban gonosz szexuális propagandától, vagy az, aki kereszténynek mondja magát, de másként beszél és céljaiban le akarja rombolni azokat a keresztény értékeket amit a kormány eddig tett?

„Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek.” (Rom2,2)

Nyelvvel való vétek, folyamatos hergelés, ferdítés, gyűlöletkeltés, keresztény ellenes liberális ideológia kiszolgálása –ezek a vétkek, aminek egykor meglesz az ítélete. Az lehet, hogy nem ebben a földi életben, itt az emberek érzései győznek. Mert a szavazás érzelmi kérdés, tőlünk függ, engedjük e, hogy győzzön a rossz. Azért ne feledkezzünk meg az imáról sem, sok valódi keresztény imádkozik a keresztény értékeket harcosan felvállaló kormányért.

Forrás: hungaryfirst.hu

Fotó: mandiner