Életének 93. évében szombaton elhunyt Sujánszky Jenő, az 1956 előtti magyarországi nemzeti ellenállás egyik vezetője – közölte a család nevében Almássy Kornél korábbi országgyűlési képviselő az MTI-vel.

Sujánszky Jenő 1929. augusztus 4-én Budapesten született. Gyermekkorát Siófokon töltötte, édesapjának gyógyszertára volt.

Sujánszky Jenő 1943-ban tüzérségi hadapródiskolába iratkozott be Nagyváradon. A második világháború végén, a budapesti katlancsatában 15 évesen harcolt. Elfogták, azonban kalandos körülmények között megszökött: a határ közelében még ki tudott ugrani a Szovjetunióba tartó vonatról – írta Almássy Kornél.

A középiskolát Sujánszky Jenő Budapesten fejezte be, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerésztudományi karára iratkozott be, onnan azonban osztályidegen volta miatt 1949-ben kizárták.

Ekkor már földalatti mozgalmat kezdett szervezni; Mezartin néven ellenállási csoport jött létre a vezetésével, amelynek célja az volt, hogy ha háború törne ki, vagy a szovjet csapatok elhagynák Magyarországot, akkor a tagok fegyverraktárakon túl elfoglalnák Budapesten a rádió épületét, a lakihegyi adótornyot, valamint kiszabadítanák a politikai foglyokat.

A szervezetet azonban elárulták, az összeesküvőket 1955-ben letartóztatták. „A legnagyobb meglepetésére” Sujánszky Jenő csak 17 évet kapott a kommunista bíróságtól – írta Almássy Kornél.

Kitört a forradalom, és 1956. október 31-én Sujánszky Jenőt – sok rabtársával együtt – tüntető tömeg szabadította ki a kőbányai gyűjtőfogházból. Hazatért családjához a Corvin közbe, ahol november 9-éig harcolt, majd a szabadságharc leverése után a hónap végén kalandos körülmények között elhagyta az országot.

Sujánszky Jenő Franciaországban, Párizsban talált új otthonra. Az ötvenes évek végétől a franciaországi magyar emigráció egyik vezetője volt.

Magyarországra 1990-ig nem térhetett vissza. Menekültként vegyész lett. Alapító tagja volt a Franciaországi Magyar Szabadságharcosok Szövetségének, amely az 1956-os magyar forradalom szellemének megőrzését vállalta fel.

Főtitkárrá, elnökké, európai alelnökké, később világszövetségi alelnökké választották.

A rendszerváltás után több polgári elismerést kapott. A Magyar Honvédség rehabilitálta és nyugalmazott alezredesi rendfokozatban részesítette. Sólyom László köztársasági elnök 2006-ban Nagy Imre-érdemrenddel tüntette ki.
Sujánszky Jenő „az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse” volt, „halálával egy újabb 56-os (…) legenda távozott közölünk” – írta Almássy Kornél.

Sujánszky Jenő Párizsban hunyt el szombaton.

MTI