A 21. században is földeket koboznak el Beneš dekrétumai alapján! A magyar pártok alkotta Szövetség azt tapasztalta, hogy 2020 után az ígéretek ellenére is földelkobzások történnek a szlovák állam részéről. Erre figyelmeztetett pozsonyi sajtótájékoztatón Forró Krisztián elnök, Mózes Szabolcs alelnök és Berényi József megyei alelnök, az MKP platform elnöke. A Szövetség politikusai megoldást is javasoltak a tarthatatlan helyzetre.

Forró Krisztián elmondta, olyan esetekre lettek figyelmesek, amikor az emberek egyik napról a másikra veszítették el ingatlanjaikat.

„Akinek tudomása van erről, tájékoztasson bennünket, ez a helyzet elfogadhatatlan, azonnal cselekedni kell” – hangsúlyozta a pártelnök.

A részletekről Mózes Szabolcs szólt. Ismét visszaköszön Beneš elnök rossz szelleme, azaz a dekrétumai. Napjainkban úgy folytatódnak a földelkobzások, hogy a földtulajdoni lap mellé teszik a nemzetiségi hovatartozás miatti földelkobzási határozatot, és a szlovák állam birtokába kerül a föld.

És van, amikor a 21. század embere még csak tudomást sem szerez arról, hogy elvesztette az ingatlanját. Az alelnök elmondta, hogy a Szlovák Földalap a kormánykoalíció legnagyobb pártjához, az OĽANO-hoz közel álló JUDr. Michal Miškovič ügyvédi irodájával több százezer eurós szerződést kötött „földrendezési megbízásokra”.

A Szövetség törvénytervezetet dolgozott ki a helyzet orvoslására, továbbá találkozót kezdeményez az igazságügyi miniszterrel, valamint a Szlovák Földalap új igazgatójával.

Berényi József emlékeztetett arra, hogy 2020-ban már volt rá példa, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróságon kapta vissza a földjét a kárvallott személy. A nemzetközi gyakorlat jogorvoslási lehetőséget kínál, Szlovákia számára pedig kötelező érvényű az európai bíráság döntése.

Forrás és kiemelt kép: Felvidek.ma