Az elmúlt tizenkét év és azon belül is különösen a tavalyi év teljesítménye bizonyítja, hogy a magyar modell hatékonyan működik a legnagyobb kihívásokkal szemben is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hungarian Business Leaders Forum 23. pénzügyi csúcstalálkozóján közölte, hogy a kormány a nehézségekre mindig „speciális magyar válaszokat” adott, amelyeket mind belülről, mind kívülről erősen támadtak, ugyanakkor rendre sikeresnek bizonyultak.

Beszédében öt fő kihívást vett végig, kezdve a 2008-2009-es pénzügyi válsággal, amelyet követően az ország, szavai szerint, szörnyű gazdasági állapotban volt. Mint mondta, az új kormány ez ellen adócsökkentésekkel, széles körű beruházás-ösztönzési programmal és a keleti nyitás politikájával vette fel a küzdelmet, amely intézkedések közös pontja, hogy „búcsút intettek a képmutatásnak”.

A migrációs krízis kapcsán kiemelte, hogy a határvédelem szigorítása, a bevándorlás-politika miatt is rendkívül súlyos támadások érték Magyarországot, de a visegrádi államokkal együtt mégis sikerült megakadályozni az európai uniós kötelező kvótarendszer bevezetését. „Ez tragédiához vezetett volna a kontinensen” – vélekedett.

Szijjártó Péter ezután a koronavírus-járványról beszélt, illetve a 2021 elején kialakult vakcina hiányról, amikor is a kormány meghozta azt a stratégiai döntést, hogy keleti oltóanyagokkal pörgeti fel az immunizációs kampányt. E nélkül Magyarország nem lett volna képes két hónappal az EU-átlag előtt újranyitni a gazdaságát – tette hozzá.

A miniszter az európai intézmények által valaha elkövetett egyik legnagyobb hibának nevezte, hogy politikai kérdést csináltak egyes vakcinák engedélyezéséből.

A válság gazdasági aspektusának kezelésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ellenzék a segélyalapú pénzosztás felpörgetésére buzdított hitelből, ami lényegében a munkanélküliség finanszírozása lett volna. A kormány ehelyett a munkanélküliség megelőzésére fordította a forrásokat, s minden idők legnagyobb beruházás-ösztönzési programját állította össze.

A miniszter végezetül a szuverén külpolitikát említette: „bebizonyítottuk, hogy lehetséges egyszerre jó szövetségesekként cselekedni, illetve pragmatikus, civilizált kapcsolatokat fenntartani a tőlünk keletre lévő világgal, például Oroszországgal”.

Leszögezte, hogy a Kínát és Oroszországot leghangosabban kritizáló országok termelik a legnagyobb nyereséget a velük való együttműködésből. Úgy vélte, hogy alaposan elemezni kellene a nemzetközi szankciópolitika hatásait.

A jelenlegi ukrajnai feszültséggel összefüggésben pedig együttműködésre, tárgyalásra szólította fel a szembenálló feleket, mondván, Magyarország és Közép-Európa mindig vesztesként került ki Kelet és Nyugat konfliktusából.

Szijjártó Péter kijelentette: amennyiben az emberek az április 3-i választáson ismét bizalmat szavaznak a kormánynak, akkor folytatódni fog az adók és a bürokrácia csökkentésére, a beruházások hazánkba vonzására fókuszáló politika.

Forrás: MTI, 888.hu