Baloldali elemző Márki-Zayról: Nem tartanám meglepetésnek, ha magába szállna és lemondana. Nagy Attila Tibor szerint Márki-Zay a fasisztázással „vagy nem tudta miről beszél és akkor az a baj, vagy tudta, hogy miről beszél és akkor még nagyobb a baj”.

„Nem értem, tényleg nem értem. Az a politikus, aki képtelen a saját szavai felett uralkodni, hogy tudna egy országot vezetni?” – tette fel a költői kérdést Hont András műsorában Nagy Attila Tibor. A politikai elemző ezt annak kapcsán mondta, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a fonyódi fórumán tartott beszédében kifejtette, hogy az általa vezetett koalíció a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli.

„Márki-Zay Péter ezzel egyértelműen bebizonyította, hogy alkalmatlan Magyarország vezetésére. Arra kérem a hallgatókat, gondoljanak csak bele, hogy egy ilyen politikus, hogy tudna tárgyalni Macron francia elnökkel, olaf Scholz német kancellárral, Putyint már meg sem merem említeni, mert ő reggelire meg tudná enni” – hangsúlyozta Nagy Attila Tibor, aki szerint ez már a sokadik olyan alkalom, hogy Márki-Zay össze-vissza beszél.

„Ennél a kijelentésnél két lehetőség van: vagy nem tudta miről beszél és akkor az a nagy baj, vagy tudta, hogy miről beszél és akkor még nagyobb a baj, mert hát kommunistákat és fasisztákat, hogy akar egy miniszterelnök-jelölt képviselni. Én azt sem tartanám nagy meglepetésnek, ha magába szállna és lemondana a miniszterelnök-jelöltségről” – vélekedett az elemző.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: Hír TV