Horthy Miklós utcák lepték el Budapestet.

Több budapesti utcát is „átneveztek” Horthy Miklós utcára. A kezdeményezés a főpolgármester Facebook-bejegyzésére reagált, amelyben Karácsony arról írt, hogy „Budapest nem kér a gyűlölködésből”, mert, mint fogalmazott „Horthy Miklós halálának közelgő évfordulója alkalmából szélsőjobboldali szervezetek és álellenzéki pártok felvonulással egybekötött erődemonstrációt szerveztek fővárosunkba, félelmet keltve ezzel a lakosság egy részében”.

Az „utcaátnevezések” egyik résztvevője, Bódi Ábel, az Identitás Generáció vezetője szerint „jól illeszkedik a baloldal történelemhamisításába a főpolgármester Horthy Miklósról tett nyilatkozata, amely minden történelmi tényt mellőz”. Meglátása szerint a főpolgármester

városvezetés helyett identitáspolitizálásba kezdett, és nemek szerint kezdte kategorizálni és átnevezni a fővárosi köztereket”,

ezért, mint bejegyzésében írta, „azért küzdünk, hogy minden utcatáblára kerülő név az érdemei, és ne elsődlegesen a neme alapján legyen méltó”.

Mandiner

Kiemelt kép: Facebook