Az élet egy színjáték, tartja a régi mondás, és így igaz, miközben mindkettő fejlődik. Fejlődik? Mondjuk inkább: változik.

A régi időkben voltak igazi nagy színészek, sztárok, filmcsillagok, akik számára a szerzők darabokat írtak, és ezt – a háttérben állva –, gyönyörű díszletekkel rendezték meg a rendezők.

Aztán változott a világ.

Jöttek az új rendezők, akik kijelentették, nem kellenek díszletek, fölöslegesek a kosztümök is, csak a kiválasztott színész a fontos, és az, amit mond. Így ezentúl a megmaradt színészeknek azt és úgy kellett játszaniuk, amit a rendező mondott és előírt számukra. Megszületett hát a modern művészet, halleluja!

Ugyan a rendező ekkor még szintén a háttérben maradt, de immár övé lett a főszerep, s egyre őrültebb témák mentén egyre vadabb darabok születtek. Fejlődött a színházművészet, ahogy ezt akkoriban mondták: a színházkultúra!

Innen aztán már csak egy lépés kellett, hogy ezek a zavart agyú rendezők kilépjenek a színfalak mögül, és a függöny elé álljanak. Ki a fénybe, mert nekik már nem volt szükségük többé színészekre, csak jegyszedőkre és nézőkre. Ha felemelik jobb kezüket, elvárják a közönségtől, hogy kacagjon, ha pedig bal kezüket, akkor zokogjon. Ma már így állnak ott az új rendezők, hatalmuk csúcsán veszettül vezényelve, a karjukat fel és lefelé lengetve.

Mindez éppen úgy van, mint a való életben. Mert a régi időkben is akadtak igazi, nagy formátumú politikusok, akik az élet színpadának voltak sztárjai, s a közösség ámulva nézett fel rájuk. A bankok és a multimilliomosok pedig – vagyis az élet színpadának rendezői – akkor még a háttérben, a „függönyök mögött” úgy lavíroztak, ahogy azt a politika engedte.

Aztán megszületett a modern világ, eljött a XX., majd a XXI. század, és ez a világ is változni kezdett – mint tükörképe, a modern színház –, alakult, ahogy mondták: „fejlődött”. Ekképpen már az élet színpadán sem lett többé szükség egyéb szereplőkre és sztárokra, vagyis az országok politikusaira és képviselőire, csak a nagy rendezőkre. Így vették át a bankok és a gazdaság óriásai a vezetést. Immár ők irányítottak, de azért még szükség volt szürke eminenciásokra is, a politikusokra, akik – mint figurák a bábszínházban – úgy mozogtak és úgy mutogattak, ahogy az „föntről” diktáltatott. És ezzel megszületett a modern gazdaság, vele pedig a globalizáció társadalma.

Aztán ugyanúgy, mint a színpadon, a „rendezők” itt is ráuntak, hogy a háttérben maradjanak, s ki kívántak lépni a fényre, a pódiumra. Mit nekünk a politikusok – kérdezgették –, mi szükségünk rájuk? És lám, ma már mindez a szemünk előtt zajlik!

Fotó: Pixabay

Mert hogy is kezdődött? Görögországban leváltották Giorgos Papandreout, és helyette az Európai Centrál Bank egykori elnökhelyettese, Loukas Papademos alakított új kormányt. Olaszországban is lemondatták Silvio Berlusconit, s egy korábbi EU-komisszár alakíthatott kormányt… És azóta is így megy ez. Napról napra, előadásról előadásra.

A nagy hatalmú rendezők, a bankok és a milliárdosok immár kiléptek a függöny elé, s valóban nincs szükségük politikusokra, mert ők váltak azzá. Eljött az ő idejük. Ha felemelik a jobb kezüket, kacaghatunk, ha a balt, akkor meg zokogunk. Pont, mint a színházban.

Egy nagy különbség azonban mégis akad: a színházban, ha a közönség ráun az előadásra, egyszerűen csak veszi a kalapját és hazamegy. Ám az élet színházában mi vajon hová mehetünk, ha megelégeljük az önjelölt világboldogítók őrült előadását?

Dr. T. Túri Gábor

Kiemelt kép: Pixabay