Amolyan higgadt, makacs ember volt. Sokan szerették, ami abból is látszik, hogy több százan várnak a szertartásra, végig az út mentén, a sírok között, a kaputól a kápolnáig. A ravatal a Magyar Falu Program pályázati pénzéből ácsolt tető alatt áll, az urna egyik oldalán a rokonok, a másikon az elhunyt unokái, gyerekei, menyei, vejei és özvegye. A szóbeszéd szerint ő beszélte le Pistit a védőoltásról, ezért a különállás.

Szemérmesek a falusiak. Miközben a bolti, vagy mise előtti beszélgetések második mondata már a hol fáj, mi fáj, aközben a vírus elleni védőoltásról hallgatnak, mint ahogyan nem kérdezik egymást a kormánypártiságról – ellenzékiségről, vagy éppen a keresetükről sem. Pistiről sem tudta senki, hogy be van-e oltva? Csak akkor kezdték el találgatni, amikor jött a hír, hogy tíznapi otthonkínlódás után hétfőn kórházba került, és szerdán véget is ért földi pályafutása.

Lázár története után a pap az elhunyt érdemeit sorolja. Hiányát, amit máris érez a népdalkörtől a templomi kórusig az összes helyi kisközösség. Fölidézi a buszos zarándoklatok hangulatát, az öregek-napi programot, amikor a színpadra tapsolt dörgő hangú falukedvenc a váratlan szereplés izgalmától eltévesztette a szöveget…

Ezen a ponton szólal meg benne a Viaszbaba. Az Eurovíziós Dalfesztivál 1965-ös győztese, Toldi Mária hangján…

Akkor, ott, a múlt század közepén az iskolaigazgató elrendelte, hogy a felsősöknek minden nap, az Internacionálé eléneklésével kell kezdeniük a tanítást.

A hetedikesek egyik reggel a nemzetközi munkásmozgalom indulója helyett a belvárosi áruház kirakatában álló babáról kezdtek el énekelni mondván: eredetileg mindkét nóta franciául hangzik, és nekik ez jobban tetszik…

Az igazgató feje a szokásosnál is vörösebb lett, és bár üvöltve fenyegetőzött, hogy senkinek sem írja alá a továbbtanulási papírját, de aztán 36 gyereknek mégsem merte nádpálcaként kettétörni az életútját.

Az intő beírásával egy teljes órát töltött az osztályfőnök. Otthon a láttamozó szülők közül volt, aki fölpofozta a gyerekét, mások összekacsintottak vele, de volt olyan is, aki akkor tudta meg, hogy ki és mivel nyerte az az évi Eurovíziós Dalfesztivált.

Pistit kizárták az iskolai énekkarból, de a karvezető visszakönyörögte az igazgatótól. Nélküle ugyanis alig élt a basszus szólam, és a novemberi iskolai ünnepségen katasztrofálisan szólt a mi tudjuk ki volt nagy Lenin című többszólamú.

Imádkoztunk, amíg a sírt lassan beborították a virágok, majd a gyászolók ballagtukban az özvegy internetes függőségéről beszéltek, de hogy ők be vannak-e oltva, vagy miként mondanak majd véleményt a választáson, arról szemérmesen hallgattak, majd hazaérve részletesen beszámoltak egymásnak a temetésről a közösségi oldalon.

NéMA

(Címkép: Galéria Savareia)