Karácsony Gergelyt nemhiába nevezik sírós kisfiúnak, hiszen bármi miatt, ami neki nem tetszik, rögtön mást hibáztat és elkezdi sajnáltatni magát – írja Volner János a közösségi médiában.

„Úgy tűnik, nagyon megéri Karácsony Gergely által összefogott fővárosi cégeknek dolgozni. Már az elején szeretnénk leszögezni, hogy alapvetően nem a prémium kifizetésével van a gond, hiszen az állami vagy önkormányzati cégek vezetői részére ugyanúgy szükségeltetik egy motivációs rendszer kialakítása, mint a versenyszférában dolgozó vezetőknek. De a minap nyilvánosságra hozott, Karácsony embereinek kifizetett 5 millió forint feletti prémium több sebből is vérzik. Vegyük górcső alá, hogy alapvetően milyen problémák is húzódnak meg a kifizetések mögött.

Az első és legfontosabb, hogy Karácsony Gergelyt nemhiába nevezik sírós kisfiúnak, hiszen bármi miatt, ami neki nem tetszik, rögtön mást hibáztat és elkezdi sajnáltatni magát. Folyamatosan arra hivatkozik, hogy nincs pénze a fővárosi önkormányzatnak, nem tudnak fejleszteni, ami a legtöbb esetben hazugságon alapuló kinyilatkoztatás Karácsony részéről. Ennek ellenére több tízmillió forintot fizetnek ki fővárosi cégvezetőknek prémiumként, mert nekik jár. Ha tényleg ekkora a konstans pénzhiány, amiről Karácsony állandóan panaszkodik, akkor nem prémiumok kifizetésén kellene gondolkozni, hanem a fővárosi cégeknél a munkahelyek megtartásán.

A következő problémás terület, hogy folyamatos elbocsátásokról hallani a fővárosi cégek részéről. Állítólag voltak olyanok, akiknek a karácsonyi ünnepeket előtt mondtak fel, többek között a multimilliárdos Mártha Imre (később rá külön visszatérünk) által vezetett fővárosi tulajdonban lévő cégnél is. Szóval ahelyett, hogy a munkahelymegőrzésre, netán a munkahelyteremtésre fordítanának több tízmillió forintot, ahelyett szétosztják a kedves vezetők között. Ez aztán a szociális érzékenység magasiskolája, gratulálunk.”

Facebook

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila