Több százezer, főként humánterületen – kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen – dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence elmondta: a koronavírus-járvány miatt több ország is azzal küzd, hogy gazdasági teljesítménye elérje a válság előtti szintet, Magyarországon viszont hat százalék feletti gazdasági bővülést mértek tavaly, ami megteremtette a gazdasági fedezetét annak, hogy az idén béremelések legyenek.

A baloldal annak idején rosszul kezelte a válságot, hibás döntéseket hozott: iskolákat zárt be, tanárokat bocsátott el és elvett egyhavi bért a pedagógusoktól – mondta. Ezzel szemben most – a koronavírus-járvány alatt – a kormány 10 plusz 10 százalékkal emelte a pedagógusok bérét – hívta fel a figyelmet.

Hasonló a helyzet a szociális és az egészségügyi dolgozóknál: az előbb említettek 20 százalékos, az utóbbiak 21 százalékos béremelést kaptak az év elején, míg az orvosoknak – egy többlépcsős bérfejlesztés után – akár a két és félszeresére is nőhetett a fizetésük.

„Kevés ország mondhatja el, hogy úgy kezelte a koronavírus-válságot, hogy alatta az orvosok fizetését a két és félszeresére emelte”

– hangsúlyozta Rétvári Bence.

Hozzáfűzte, ma Magyarországon többen tudnak dolgozni, többet tudnak keresni az emberek, mint a baloldali kormányok idején. A kormány tervei szerint – folytatta – jövőre egy újabb nagy béremelés jöhet a pedagógusoknál és a szociális szférában.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is mondta, hogy amikor a Fidesz-KDNP átvette a kormányzást a baloldaltól, akkor 3,7 millió ember dolgozott, ma pedig 4,7 millió, akkor 72 500 forint volt a minimálbér, ma pedig 200 000 forint és 260 000 forint a szakmunkás minimálbér.

„Ebből is látszódik, hogy sokkal kevesebben vannak kitéve a szegénység kockázatának”

– fogalmazott Rétvári Bence.

MTI

Kiemelt kép: hirado.hu