Tízből hat választó, vagyis 58 százalék szerint Orbán Viktor betartja, amit ígér, és csak kevesebb mint harmaduk, 31 százalék szerint nem igaz ez a miniszterelnökre – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amely három tulajdonság alapján hasonlította össze a jelenlegi miniszterelnököt baloldali kihívójával. Márki-Zay Péter lényegesen rosszabb megítélést tudhat magáénak: 

csak minden ötödik választó,  19 százalék szerint tartja meg a szavát a baloldal miniszterelnök-jelöltje, míg 35 százalékuk szerint nem megbízható ígéretek terén. Márki-Zay Péter szavahihetőségét 46 százalék, vagyis a válaszadók közel fele nem tudta megítélni, míg a Fidesz-szavazók 93 százaléka gondolja úgy, hogy Orbán Viktor betartja a szavát.

A Nézőpont Intézet kutatásából kiderül: a politikailag aktívak kétharmada, azaz 67 százalék szerint Orbán Viktor jó vezető, és csupán minden negyedik aktív szavazó szerint nem az. Márki-Zay Pétert viszont az aktív magyarok közel fele, 44 százalék tartja rossz vezetőnek, és mindössze negyedük, azaz 23 százalék jónak, 33 százalék pedig bizonytalan a kérdésben. Az intézet szerint az kevésbé meglepő, hogy a Fidesz-szavazók 96 százaléka jó vezetőnek ítéli Orbán Viktort, de az már inkább elgondolkodtató, hogy a baloldali választók több mint harmada, pontosan 36 százalék is így vélekedett. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt csak a baloldali választók 45 százaléka szerint jó vezető (14 százaléka szerint nem), és további 42 százalék jelezte, hogy ezt nem tudja megítélni.

nezőpont 2022 választás

Forrás: Nézőpont Intézet

A választók relatív többsége, 48 százaléka véli úgy, hogy a jelenlegi kormányfő tisztességes ember, 37 százalékuk szerint ez nem igaz rá. Márki-Zay Pétert kevesebben, az aktív szavazók egyharmada, azaz 34 százalék véli tisztességesnek, 35 százalékuk azonban tisztességtelennek tartja, és hasonló arányban vannak a bizonytalanok is (32 százalék).

Az eredmények alapján elmondható, hogy a politikailag aktív magyarok minden egyes tulajdonságban pozitívabban vélekednek Orbán Viktor miniszterelnökről, mint a baloldal közös jelöltjéről. Márki-Zay Péter esetében a bizonytalan válaszok nagy száma a politikus alacsony ismertségére és potenciális támogatóinak bizonytalanságára utal.

Forrás: Nézőpont Intézet ; Fotó: Facebook / Orbán Viktor