Orbán Viktor a Fidesz kampánycsapatával találkozott tegnap Budapest VIII. kerületében. „Hajrá, Sára Botond! Hajrá, Józsefváros!” – írta az esemény után közösségi oldalán közzétett képekhez a miniszterelnök.

A kormányfő beszédében egyebek mellett azt mondta:

„Visszaforduljunk-e oda, ahol már egyszer voltunk, és ahonnan nagy nehezen, óriási erőfeszítések árán, rengeteg energiát mozgósítva végre letértünk, az a vesztes országoknak az útja, az a szegényeknek az útja, az a munkanélküliség útja, az a kiszolgáltatottság útja, az a nemzeti függetlenség elvesztésének az útja, az az az út, amikor mások uralkodnak Magyarország felett.

Van egy másik út, amin most haladunk. Ezen kell tovább menni. Előre kell menni.

Magyarországnak magyar országnak lehet és kell maradnia.

Ahogy a jelszavunk is mondja, Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra!” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Budapest VIII. kerületében.

 

Kiemelt kép: Facebook/Orbán Viktor