A Soros-alapítvány egykori igazgatóját, Andrej Noskot idézi a Magyar Nemzet. Nosko elismeri a kettős mérce létét, vagyis ha szocialista lenne a magyar miniszterelnök, máshogy állna hozzá a balliberális újságírók által uralt sajtó és az Európai Unió is.

– Egyszerű realitás, a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak. Ez annak köszönhető, amit kiválogatási elfogultságnak nevezhetnék – érzékeltette a nemzetközi sajtó jelenlegi helyzetét Andrej Nosko, aki 2018-ig a Soros György érdekeltségében lévő Open Society Foundations egyik igazgatója, divízióvezetője volt, tehát belülről ismeri a politika, a nemzetközi sajtó és az NGO-k (a nem kormányzati szervezetek) valóságot jelentős mértékben torzító működését.

A Skype-interjú ismeretlen készítője feltette a kérdést: Ez a fajta elfogultság a médiában – vagyis hogy különböző mértékű figyelmet szentelnek például Magyarországnak és Romániának – maguktól a pártoktól érkezik?

A Soros-alapítvány korábbi igazgatója szerint erre a válasz egyértelműen igen. – Ez normális törzsi és csordaviselkedés. Egy csoportosulásból jönnek, és nem fogják bírálni a sajátjaikat – fogalmazott Andrej Nosko.

Úgy vélte, ha szocialista lenne a magyar kormányfő, akkor máshogy állna hozzá a média és az Európai Unió is…

…Nosko szót ejtett arról is, amikor egy szlovák szocialista politikus bírálta a magyar médiatörvényt. – Jót szórakoztam – elég perverz szórakozás volt, már elnézést –, amikor a magyar médiaszabadságot Monika Benová szlovák szocialista képviselőnő bírálta, aki a magyarnál sokkal korlátozóbb törvényt szavazott meg a saját hazájában. Benovának tehát volt képe azt a médiatörvényt kritizálni, amely feleannyira sem volt olyan korlátozó, mint amelyet a saját pártja otthon, Szlovákiában megszavazott – jelentette ki a Soros-alapítvány volt vezetője…

…Nosko a Magyarországon jól ismert Freedom House-ról is beszélt. Érdemes ezt a részt szó szerint idézni. „– És akkor olyasmiket lehet olvasni, mint a Freedom House Nations in transit nevű demokráciaértékelő tanulmánya. Elég irritáló volt a Szlovákiával foglalkozó fejezetük. Elemzés helyett gyakorlatilag agitprop anyagot írtak. Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó” …

Forrás: Magyar Nemzet. A teljes írás itt olvasható.

(Címkép: Facebook/Andrej Nosko)