Rangos nemzetközi díjra jelölték az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kiadványt. A kétnyelvű tanulmánykötetet az Association for Recorded Sound Collections (ARSC) nevű nemzetközi szervezet jelölte egyik idei díjára. A szervezet a hangtári és audiovizuális felvételekkel foglalkozó szakmát tömöríti, tagsága az egész világra kiterjed.

Az 1938. május 25. és 29. között Budapesten megrendezett 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nemcsak a XX. század magyar köz- és kultúrtörténetében, de a magyar hangfelvétel-történetben is kiemelkedő eseménynek bizonyult. A tanulmánykötet tartalmi része Szabó Ferenc János és B. Kaskötő Marietta (mindketten az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének munkatársai) munkája. A hangfelvételek anyagát az OSZK munkatársai – Dede Franciska és Illyés Boglárka – közreműködésével Szabó Ferenc János állította össze, és Solymosi Ákos, az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtára munkatársa digitalizálta és restaurálta. Az egyházzenei hangfelvételek története mellett a korabeli kiadók, lemezcégek működésébe is bepillantást nyerhetünk, ami művelődéstörténeti szempontból is igazi kuriózum. A tanulmányokat a CD-n hallható hangfelvételek átírt szövegei követik.

Háromféle hangzó dokumentumtípus is megőrizte a kongresszus eseményeit: a kereskedelmi forgalomba került gramofonlemezek, a Magyar Rádió stúdiófelvételei, valamint rádióközvetítések röntgenlemezre rögzített privát hangfelvételei is fennmaradtak.

A három típus három különböző nézőpontból mutatja be az eucharisztikus kongresszust.

A könyvborítót Vincze Judit tervezte.

Forrás: OSZK

Forrás: OSZK

Az OSZK kötetének CD-melléklete reprezentatív válogatást tartalmaz a kongresszus hangfelvételeiből.

Az eucharisztikus találkozó hivatalos énekrendje alapján hallható népénekek mellett található különleges felvételek a megnyitóünnepség részletei, valamint Eugenio Pacelli (1876–1958) bíboros, pápai legátus (a későbbi XII. Piusz pápa) Mátyás-templombéli köszöntése.

A kötetet különleges illusztrációk egészítik ki: kották, plakátok, lemezcímkék, fényképek foglalják keretbe a szöveg és a zene egységét.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Fortepan/Bojár Sándor