Németország önkívületi állapotban van: németként évek óta úgy érzem már, olyan infantilis emberek ültek a nyakamra, akik hírből sem ismerik a matematikát, a fizikát, a kémiát.

Remélem, a 2022-es év beköszönte egészségben és szerencsésen érte a kedves magyar olvasókat. Áprilisban önök új parlamentet és kormányt választanak. Tovább haladnak-e a jó úton, vagy egy zöld–kommunista átnevelőutat választanak? Erről döntenek majd.

Remélem, a kormányuk másképp lesz tekintettel a lakosságra, mint ma a német. Az utóbbi ott folytatja, ahol az előző Merkel-kormány abbahagyta: Németország gazdasági, technológiai és civilizációs leépítésénél. Az új kormány ehhez még nevet is talált: az „ökoszociális piacgazdasággá” való átalakulást. Éltem már korábban is e hasábokon a régi német mondással: jó dolgában megy a szamár a jégre. A fukusimai szökőár óta a német politika szamara márpedig egyre beljebb merészkedik a vékony jégre. Ehhez igazítják a valóságot és a nyelvezetet.

Németország önkívületi állapotban van: németként évek óta úgy érzem már, olyan infantilis emberek ültek a nyakamra, akik hírből sem ismerik a matematikát, a fizikát, a kémiát.

Kedves magyarok, vegyék alaposan szemügyre Németországot! Abból majd látják, mitől tartsák magukat távol az áprilisi választásokon. Kivéve persze abban az esetben, ha éppúgy le akarják rombolni a saját energetikai és gazdasági biztonságukat, valamint életvitelüket, ahogyan azt a vörös–zöld német baloldal elbizakodottságában akarja, a szabad demokraták és a konzervatívok egy részének segítségével. Szilveszterkor három atomerőművet és nyolc szénerőművet állítottak le Németországban. Ezeknek egyszer s mindenkorra végük van. Az ország áramellátásának ugyanakkor a felét sem biztosítják – 2020-ban a 46 százalékát adták – az eufemiszikusan „megújulónak” kikiáltott, ámde bizonytalan, az időjárás szeszélyétől függő energiaforrások, mint a nap és a szél. Egy ilyen helyzetbe a magyarok is belekóstolhatnak, még azok is, akik azt hiszik, az áram állandóan és jutányos áron jön a csatlakozóaljzatból.

Mi is történik? Egy állam lemond a saját hatalmas energiakészletéről, ám ezt a hiányt önmaga nem tudja kiegyenlíteni.

Ha a szomszédos országok nem sietnek a segítségére, napok alatt összeomlik a szövetségi köztársaság, ami pedig másfelől az egész Európai Unió energetikai összeomlásához vezetne. Egy ilyen léptékű energiakimaradás mögött egy civilizációs összeomlás veszélye rejlik. Ahol nincs áram, ott telefonálni és a vécét öblíteni sem lehet. Nem lehet felhívni a rendőrséget, mindenkinek magának kell megvédenie önmagát. Ha pedig belegondolunk, hogy az új kormány teljesen az elektromos energiá­ra akarja átállítani Németországot, ehhez azonban legalább ötven százalékkal több áram szükségeltetik, akkor ez csak azzal magyarázható, hogy a kormánykoalíció a füvezés engedélyezése mellett döntött. Talán maguk is „betéptek” volna? A zöldpárti agrárminiszter emelni akarja az élelmiszerárakat, táplálkozásunkat szigorúan zöld szempontok szerint szabályozná, miközben legalizálják a drogokat.

Németország politikai bolondokháza lett.

Ugyanakkor az EU új irányvonala éghajlatvédelmi okokból éppenhogy támogatja a jövőben az atomenergiából nyert áramot. Németország kilép, az EU pedig ismét be. A világ zöld–baloldali jobbítva rosszabbításának legújabb áldozata a német üvegipar: az első üveg­gyártóknak az áram ára miatt csökkenteniük kell a termelésüket. A zöld–baloldali németek minden európai sorsát teszik kockára az energiakérdésben ugyanúgy, mint az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlásban, beleértve a társadalom ezzel együtt járó, visszafordíthatatlan átalakítását. Ha nálunk is olyan állapotok alakulnak ki, mint a bevándorlók származási országai­ban, akkor nálunk rosszabb lesz a helyzet, náluk viszont ettől nem lesz jobb.

Lenin úgy vélte, a kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása. Mao a „nagy ugrásával” erre még rátett egy lapáttal, amikor 1958-ban kijelentette, „vívjanak három éven át könyörtelen harcot, és máshogy néz majd ki az ország nagyobb része. A helyi ipari termelés öt-tíz év alatt meghaladja a helyi mezőgazdasági termelést.” Az új német kormány ugyanilyen őszinte: átalakulásról beszél, és komolyan is gondolja. Az „ökoszociális átalakulás” úgy cseng, mintha Lenint és Maót keresztezték volna. Egyelőre ugyan nem követeli áldozatok millióit, de vajon így is marad-e ez? Eddig a földi paradicsommal kecsegtető utat mindig is átnevelés, táborok és áldozatok milliói szegélyezték. A magam részéről nem bízom az új német politikai osztályban. Jakobinusok, leninisták, maoisták, zöldideológusok – mind az egyedüli és megmásíthatatlan igazságot hirdetik, szembeszállva bármiféle kritikával.

Mindenesetre Németországban a cenzúra nagyon kiterjedt. A média demokratikus és jogállamisági normákra épülő, értelmes részének – mint például az Achse des Guten, a Tichys Einblick vagy a Reitschuster.de – most már rendszeresen a bíróság előtt kell harcolnia a cikkeik és videóik védelmében. A zöld–baloldali közösség azt műveli hallatlan arcátlanságával a saját országában, amit felró Putyinnak, Erdogannak és Kínának: megtagadja a véleménynyilvánítás szabadságát. Csak éppen ezt rafináltan leplezik. A médiaplatformokat kényszerítik cenzúrára,
az állam nem piszkolja be a kezét. Olyan ez, mintha a vendéglősnek kellene ügyelnie rá, mit mondanak a vendégei. Németország jelenleg sáros, ha a vélemény- és közlés­szabadságot vesszük. Még teljes bódulatban sem lehet mindazt kifundálni, ami jelenleg történik Németországban, amely elkötelezetten száll szembe a négy alapművelettel, valamint a matematikával, a fizikával, a kémiával és a termodinamika első főtételével.

Vajon Magyarország védve van-e mindettől?

A szerző, Günter Weissgerberger 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból.

Kiemelt kép: Twitter