Szép csendben elismerte Dobrev Klára, hogy a baloldali összeomlás listájának és képviselőinek semmi esélye nincs a választási győzelemre.

Ezt nem verte nagy dobra Gyurcsány neje, hiszen szépen eldugva, a Jelen Médiának mondta el egy indokolatlanul hosszú, közel egy órás beszélgetésben, hogy

„A mandátumomat nem fogom átvenni. Vagyis európai parlamenti képviselő maradok. De hogy mi történik április 4-én, arról beszéljünk április 4-én.”

Egyrészt ugye hála annak a magasságos jó Istennek, hogy nem kell őt néznünk a parlamentben – jót tesz ez mindenkinek, csak a végtelen gonoszság mondatja velem, hogy megnézném, amikor Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes közé beülne Gyurcsányné. Csodás pillanat lenne, hiszen a baloldal is egy szép nagy család és jó lenne látni, ahogy egyesülnek.

No, de Gyurcsányné nem lesz tagja az országgyűlésnek, hiszen ő maga mondta a saját szájával, hogy nem veszi át a mandátumot. Világos beszéd. Már csak az a kérdés, hogy akkor miért szerepelteti majd a kommunista tömb a listája második helyén, közvetlenül Márki-Zay Péter mögött. Bár az ellenzék elég gyengén áll jelenleg a kimutatások szerint, a második hely azért nagyjából biztosra vehetően befutó pozíció. És ez ugye ez azt is jelenti, hogy a biztosra vehető bukás után ellenzékben kellene politizálni, az meg állítólag nem olyan szórakoztató, mintha az ember kormányon lenne.

Vagyis Dobrev Klára gyáván elengedte ezt az egészet. Csak úgy kamuból elkampányolgat majd áprilisig, de neki semmi kedve nincs ahhoz, hogy elüldögéljen a parlamenti patkóban és néha mondjon valami elképesztőt. Igazi politikai haszonélvező ő is, nem foglalkozik az ország ügyeivel, csak azzal, hogy saját magával mi lesz. Nem akar ő semmit, csak a saját jövője érdekli. Tegyük hozzá, hogy bár nincs rászorulva, pénzügyileg is jövedelmezőbb Brüsszelben üldögélni, mint a hazai országgyűlésben.

Dobrev bejelentése üzenet mindenkinek a baloldalon. Amikor azt mondja, hogy nem veszi át a mandátumát, akkor azt is állítja, hogy semmi esélyük. Félreértés ne essék, akkor sem lenne, ha Gyurcsány felesége vezetné a listát, de Mári-Zay-jal meg aztán végkép esélytelenek arra, hogy győzzenek. Ezt mondta most ki Dobrev Klára.

Forrás: 888.hu

Kép: Facebook