Rengeteg csillogó szempárt és „magyarul dobbanó” szívet hagy maga mögött, amint az óriási Szent Korona-hőlégballon felemelkedik, majd a felhők szárnyán útra kel. Ez a hőlégballon jelkép, a magyar megmaradást és a Kárpát-medencei összetartozást hivatott hangsúlyozni. Megálmodójával és létrehozójával, Mede Ferenc felvidéki vállalkozóval készített beszélgetést a Magyar Nemzet.

Mede Ferenc 1998 óta rendszeresen hódol egyik kedvenc időtöltésének, a hőlégballonozásnak. Kezdetben utasként és kísérőként, mostanra végzett pilótaként. Másik érdeklődési területe hosszú évek óta a Szent Koronával összefüggő információk gyűjtése és azok megértése. A két érdeklődési kör találkozásából született meg végül az ötlet, egy saját hőlégballon megtervezése és elkészíttetése.

A hőlégballon elkészítése az ötlettől a kivitelezésig kilenc hónapot vett igénybe. A munkába festőket, művészettörténészeket, történészeket is bevontak, szakértőket, akik ismerik a Szent Korona misztériumát.

A Szent Korona-hőlégballon Európa egyik legkorszerűbb hőlégballongyártója, a morvaországi Berény városában székelő Kubicsek családi vállalkozás munkáját dicséri. Kupolája közel négy hónap alatt készült el, és mintegy öt hónapnyi grafikai és rekonstrukciós előkészítő munka előzte meg. Az előkészületek szakrális, lényegi munkájában Pap Gábor művészettörténész nyújtott teljes körű szaktanácsadást és segítséget. A kupola alsó részén Makoldi Sándor festőművész egyik csodálatos, mennyezeti, kazettás festményének kicsit módosított változata található, mely a magyar mitológia egyik ismert jelenetét hívja életre: Hunor és Magor találkozását Dul király lányaival, mindezt csillagmítoszi keretek között, azaz az évkör rendjének megfelelően. A ballon 2200 köbméteres kupolatérfogatával a sport-, illetve versenyballonok kategóriájába tartozik.

hőlégballon

Terveik között szerepel a történelmi Magyarország körberepülése, valamint azon helyszínek felkeresése, ahol a történelem során a magyar Szent Korona tartózkodott.

– A Szent Korona-ballon kezdeményezés egyfajta küldetés számunkra – mondta Mede Ferenc.

Egy küldetés, amelynek célja nemzetünk legfontosabb jelképének és egyben valóságos szakrális tárgyának újbóli köztudatba emelése.

Egyben egy felső, szakrális és lényegét tekintve kiegyensúlyozott hatalom megszemélyesítője és működtetője, melynek, mint mondta, jelen ismereteink szerint a világon nincsen párja. Többször előfordult már, hogy amint a levegőbe emelkedett a ballon, a közönség önkéntelenül énekelni kezdte a Himnuszt – jegyezte meg Mede Ferenc.

A teljes írás itt olvasható.

Fotók: Mede Ferenc