„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra… amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Király és császár
Zsigmondot (1387-1437), aki kereken ötven éven át gyakorolta a hatalmat, a legtöbb történeti munkában úgy emlegetik, hogy Zsigmond a császár és király. A hatalom oldaláról nézve a császári cím vitathatatlanul jelentősebb, de a történelmi hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy Zsigmond időben először magyar király volt. Magyarország nélkül a császár birodalma – mint ahogy később a Habsburg Birodalom – nem lett volna Európa egyik legnagyobb hatalma. (Fokozottan igaz a címben megfogalmazott mondat, mely szerint Európának szüksége van Magyarországra…) A Prágában született tizenkilenc éves Zsigmondnak Anjou Máriával 1385-ben kötött házassága után 1387-ben – amikor Fehérvárott megkoronázták – szinte az ölébe hullott Nagy Lajos Magyarországa. Európa egyik legnagyobb hatalommal bíró személyisége, illetve német eredetű elődei egy kis területű hercegi birtokról, Luxemburgról kapták a nevüket.

Zsigmond 1411-ben – ma úgy mondanánk puccsal – megszerezte a német királyi címet, de csak 1414-ben került fejére Aachenben a német korona. Ezt követően 1419-ben Prágában elnyerte a cseh trónt, amikor bátyja IV. Vencel szívbetegségben meghalt. A tényleges uralmat csak nagy nehézségek árán sikerült elfoglalnia, hiszen a huszita csehek ellenséges viszonyban álltak a Husz János hívei ellen háborúzó uralkodóval. Zsigmond a hatalomszerzés végső állomásához 1433-ban érkezett el, amikor apja, IV. Károly császár meghalt. A szerencsés csillagzat alatt született Zsigmondot, aki ekkor már magáénak tudhatta a magyar, a német és a cseh trónt, IV. Jenő pápa Rómában német-római császárrá koronázta. (Hogy milyen előnyt jelentett az akkori Európa nyugati felén németnek lenni, azt Mátyás példáján lehet a legjobban megérteni. A
törökverő Hunyadi János fia, a páratlan tehetséggel megáldott Hunyadi Mátyás, a legnagyobb királyok egyike volt. Ám hiába próbálkozott ugyanazt az utat bejárni, ami Zsigmondnak természetes módon sikerült, a német-római császári címet a magyar király soha nem szerezhette meg. A minden politikai, hadi, diplomáciai tevékenységet megoldó Mátyásnak talán ez volt az egyetlen tévedése, hogy ezt nem látta előre.)

A trónviszály győztese
Ezek után felvetődik a kérdés, hogy mi magyarok, miképpen ítéljük meg Zsigmond fél évszázados uralkodását? Az erre adott válaszok annyifélék, ahányféleképpen értjük, értékeljük, megéljük múltunkat, kultúránkat. Az azonban tény, hogy a hosszú uralkodási idő ellenére Zsigmondnak nem áll szobra a Hősök terén, s a Kárpát-medencében is csak nagyon kevés emléke lelhető fel a nagyhatalmú császárnak. Számos dolog azonban javára írandó. Többek között az, hogy uralkodása alatt az országot Nyugat felől nem érte támadás, valamint az, hogy bár lett volna sok-sok város, templom, ahol megtiszteltetésnek vették volna, ha Zsigmondot ott helyezhetik örök nyugalomra, ő azonban végrendeletében Váradot választotta, hogy Szent László mellé temetkezhessen.

Nagyváradon a városháza díszes tanácstermében ma is látható Bihari Sándor freskója, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Zsigmond Szent László király sírja előtt fogadja Jagelló Ulászlót. A látványos alkotás szépséghibája, hogy Zsigmond fején eredetileg a Szent Korona volt látható. A közel tíz évvel ezelőtt restaurált freskóról – a nem éppen magyarbarátságáról híres román polgármester utasítására – eltüntették a Szent Koronát. A jelenet arról győz meg bennünket, hogy Zsigmond fontos városnak tartotta Váradot, hiszen Szent László a nagyhatalmú császár példaképe is volt. A jobboldali, eredeti képen Zsigmond fején még a Szent Korona látható.

A magyar történetírás az előző évszázadok – Árpád-kor – trónviszályait viszonylag pontosan leírja. Tudjuk azt is, hogy Zsigmond bár a legelőnyösebb helyzetből indult, voltak nehézségei, míg a magyar trónt elfoglalhatta. A három pártba tömörült bárók a saját jelöltjüket szerették volna trónra juttatni. A Lackfiak, Nagy Lajos győztes hadvezérének, a nápolyi hadjáratok hősének családja Zsigmondot támogatta. A Garaiak és Erzsébet anyakirályné a francia Orleansi Lajost, a délvidékiek, a Horváti családdal az élen II. Anjou Kis Károly nápolyi királyt akarták a magyar trónon látni. Ez utóbbit 1385-ben meg is koronázták, de negyven nap elteltével Garai nádor megölette. Zsigmond ekkor,
felmérve az erőviszonyokat, Csehországba menekült. A Horvátiak azonban nem nyugodtak bele jelöltjük meggyilkolásába. A nápolyi párt csak az alkalmat várta, hogy megtorolja a sérelmet. Erre akkor került sor, amikor az udvar Erzsébetet és Máriát küldte a délvidékiek lecsillapítására. A küldöttséget azonban a Horvátiak elfogták. Garai Miklóst azonnal felkoncolták, majd Erzsébet királynét lánya szeme láttára megfojtották. Ebben a bonyolult, vérgőzős helyzetben kérte fel az udvar Zsigmondot a trón elfoglalására, aki 1837-ben lépett az Anjouk örökébe. Feleségét, Máriát ekkor még Novigrad várában tartották fogva a Horvátiak.

A ligák kora
Luxemburgi Zsigmond felismerte, hogy az egymás ellen hadakozó bárócsoportokkal ki kell egyezni. A Nagy Lajos által hátrahagyott királyi
hatalom töredékére apadt. Ezek a hatalmi csoportok – ligák – erősen gátolták a független kormányzást. Az egyezkedés eredményeként a nádor Lackfi István lett, az ellenzék főurait a király újabb birtokadományokkal állította a maga oldalára. Nagy ára volt ennek, mert a várbirtokrendszer összeomlott, hiszen a királyi birtokok mintegy fele a bárók kezébe került. Nagy Lajos az ország több mint 300 vára közül még 160-nak volt a tulajdonosa, Zsigmond már csak 70-nek. Ahogy ellentétes érdekeltségű, eltérő világnézetű, megosztó hátterű támogatás esetén lenni szokott, a hatalomváltás ebben az esetben is nagy áldozatokkal jár. Az új vezető a hozzá hű emberek kinevezésével, azok javadalmazásával próbálja megszilárdítani a hatalmát. Így történt ez Zsigmond esetében is. Ekkor emelkedtek fel részben idegen, részben magyar családok. A stájer Cillei Hermann, a firenzei Filippo Scolari, akit apósa birtokai után Ozorai Pipó néven ismerünk, vagy a lengyel származású, de a Felvidék számos várát uraló Stiborici Stibor. A tehetséges idegen főnemesek Zsigmondhoz való hűsége arra utal, hogy
a magyar király a határon túli szövetségesekben is gondolkodott.

Zsigmond jó taktikai érzékkel a magyar nemesek között is szert tett megbízható szövetségesekre. Így emelkedtek fel a Báthory, a Rozgonyi, a Garai és a Tallóci családok. A kiválasztottak között számos köznemesi család is helyet kapott, ami viszont a bárók ellenállását váltotta ki. A királyi családban 1395-ben tragédia történt, ami megváltoztatta az uralkodó, valamint szűkebb és tágabb környezete politikai karrierjét. A 25 esztendős, várandós Mária királyné a budai hegyekben lovaglás közben leesett lováról, amibe rövid idő elteltével belehalt. Ahogy ma mondanánk, ez nem volt életszerű már a középkorban sem, hogy egy szülés előtt álló királyné kíséret nélkül kilovagoljon. A gyermek még világra jött, de ő sem maradt életben. Zsigmond ebben az időben nem volt Budán, a Havasalföldre vezetett hadjáratot a vlachok ellen. A következő évben, 1396-ban, a pápa felhívására Zsigmond vezetésével a keresztény hadak Nikápolynál összecsaptak az oszmán seregekkel. Zsigmondnak kellett először komolyan szembenéznie az Európa felé nyomuló törökkel. A keresztények súlyos vereséget szenvedtek. Az
iszlám hitű Oszmán Birodalom ezzel a győzelemmel ajtót nyitott Európára. (Súlyos volt a nikápolyi vereség. Ám a mai európai ember mégis nosztalgiával gondol arra, hogy a pápa felhívására Európa országai hadrendbe álltak a kereszténységet eltiporni akaró iszlám hadakkal szemben. Közel 12.000 magyar, 9.000 francia, valamint német, lengyel, spanyol, burgundi, angol, skót, svájci, olasz, cseh, továbbá a johannita és teuton lovagok érezték kötelességüknek, hogy a távoli Nikápolyban /ma Bulgária északi határa a Duna partján/ védjék meg
Európát, a kereszténységet. Az öldöklő harcban 13.000 keresztény esett el.

Zsigmond és szövetségesei tisztában voltak az iszlám veszéllyel, ezért szálltak harcba ellenük. És ez még csak a kezdet volt. Három évszázados háborúskodás, mérhetetlen pusztítás után tudták kiűzni az oszmán hadakat Európa földjéről…)


Zsigmond emberfeletti munkát vállalt. Egy olyan birodalom irányítását próbálta megszervezni, amelyik az Északi-tengertől az Adriáig, a Ligur-tengertől a Kárpátok keleti hegyvonulatáig terjedt. Igaz, hogy a birodalma központját Budán rendezte be, de voltak olyan évek, hogy utazásai, nagy horderejű birodalmi és egyházi ügyei következtében nem járt Magyarországon. Igaz, ezek az 1410-es években kezdődtek, de a magyar bárók – egy egész liga – fordult vele szembe már 1401-ben. Az ellentétek a századfordulón annyira eldurvultak, hogy a bárók 1401-ben Zsigmondot Siklós várába zárták. (A bátor Garai Miklós – aki a fia volt a királynők védelmében életét adó id. Garai Miklósnak – túszul adta magát Zsigmondért cserébe.) A siklósi fogság rádöbbentette Zsigmondot arra, hogy ki kell egyeznie a bárókkal. Ezt az egyezséget pecsételte meg a Cillei Borbálával 1405-ben megkötött házasság. A király ennek érdekében felbontotta a Piast Margittal már korábban történt eljegyzését.

Hadjáratok a török ellen
Az előző fejezetben láthattuk, hogy már Nagy Lajos is harcolt a török ellen. Az igazi veszély azonban az 1389. évi rigómezei csatában következett be. I. Bajazid szultán meghódította Szerbiát, ami a török vazallus állama lett. A magyar király ettől kezdve minden évben megelőző hadjáratot vezetett a Balkánra. A hadjáratok a szerbek és a törökök ellen folytak, váltakozó sikerrel. 1391-ben már véres harcok dúltak a Szerémségben és a Temesközben. A török elfoglalta a kulcsfontosságú Galambóc várát és elpusztította – többek között – Szávaszentdemetert. Zsigmond 1392-ben – amikor a török már minden eddiginél nagyobb erővel tört Magyarországra – segítséget kért bátyjától, Vencel cseh királytól és sógorától, II. Richard angol uralkodótól. Ez visszavonulásra késztette Bajazid szultánt, hiszen Európa több országa is felvonult ellene. Zsigmond ötödik hadjárata 1395-ben több győzelemmel is járt, ezért 1396-ban döntő csapást akart mérni a törökre. A már tárgyalt nikápolyi vereség azt eredményezte, hogy ezt követően a magyar király már csak a védekezésre összpontosított. Ez a csata ösztönözte Zsigmondot, hogy átszervezze a magyar haderőt. Így alakult ki a telekkatonaság rendszere. Lényege, hogy minden nemesnek húsz jobbágytelke után egy lovasíjászt kellett kiállítania.

A török elleni harcok a következő évtizedekben is folytatódtak, több-kevesebb sikerrel. Jelentős területi, anyagi és emberáldozatok árán kialakították a déli védelmi tagolt rendszert. Ennek első ütközőállama lett Havasalföld, a második vonalba a bánságok kerültek, a harmadik pedig a már említett végvárvonal, Nándorfehérvárral a központban. Zsigmond utolsó jelentős török elleni hadjáratra – Galambóc visszavételére – 1428-ban került sor, de ez is sikertelen volt. Ráadásul Zsigmond elveszítette Dalmáciát, amit újra Velence vett birtokba. A
gazdag városállam, jó szokásához híven a keresztény magyar király nehéz helyzetét kihasználva, zsarolással, pénzzel, megvesztegetésekkel jutott hozzá Dalmáciához.

Zsigmond belpolitikája
Nagy Lajos király uralkodásának tárgyalásakor már említettük a magyarországi települések típusait. Azt azonban tudni kell, hogy a városok Zsigmond idején érték el fejlődésük magasabb szintjét. Ez elsősorban a polgárosodó, városlakó, kereskedő német telepesek szorgalmának volt köszönhető. Ez megmutatkozott a városok lélekszámának emelkedésében, melyek közül a szabad királyi városok még inkább kiemelkedtek. A történelem folyamatosságát, az utókor emlékezetét jól példázza Pásztó, melyet Zsigmond 1407-ben mezővárossá tett.

Hasonló megbecsülésnek örvend Zsigmond király Kalocsán, ahol a 15. század elején elrendelte a városnak fallal történő körbeépítését, azaz védelmét. A Zsigmond kori városfejlődés példái közé tartozik Tata, Hatvan, de mindenekelőtt meg kell említeni Óbudát. Nyírbátorban a Sárkány Rend alapítójáról emlékeztek meg, de egész alakos szobra helyet kapott Révkomáromban, az Európa Udvar jeles magyar uralkodói, kiválóságai között.

A városok elkötelezetten támogatták Zsigmondot, ami részben pótolta a királyi földbirtokok eladományozásából eredő hatalmi gyengülést. 1404-ben olyan rendelkezést hozott – királyi tetszvényjog –, amely szerint a pápa rendelkezéseit csak akkor lehetett kihirdetni Magyarországon, ha abba a király is beleegyezett. Ez is, akárcsak a gazdasági, intézkedései, törvényei, Zsigmond erejét, a trón tekintélyének visszaállítását jelentette. 1405-ben bevezette a „budai mértéket”, azaz a súlyt és a térfogatot a piacokon a Budán használatos egységekhez kellett igazítani. Még ebben az évben törvényt hozott, ami erősítette a városi polgárság politikai, gazdasági erejét. Ennek eredményeként 1435-ben a rendi országgyűlésen a polgárság, mint negyedik rend képviseltethette magát.

Kultúra, építkezések
A nagyszabású palotaépítkezéseket már Nagy Lajos elkezdte, amiket aztán Zsigmond még nagyobb méretekben folytatott. Bár a király folyamatosan úton  volt, nagy gondot fordított az építkezésekre, a művészetekre. Kiemelten fejlesztette Budát, ami akkor érthető, ha tudjuk, hogy a királyi udvar 1408-ban ide költözött. A budai Várban feltárt épületek és szobrok a 15. század első felének művészeti értékeit bizonyítják. A gótikus leletegyüttes Európa bármely udvarában megállta volna a helyét. A budai vár kiemelkedő díszítőelemei a szobrok voltak. Az alkotások azért is érdemelnek figyelmet, mert lovagok, szentek, apostolok, budai polgárok alakjai tárulnak szemünk elé, bemutatva
Zsigmond korának, színes udvarának kőbe vésett „életét”. Sajnos, az 1420-as évek végén Zsigmond Pozsony fejlesztését tűzte ki célul, ami jelentheti azt is, hogy a központ nyugat felé tolódott.

A másik királyi központ Visegrád volt, ahol szintén nagyszabású fejlesztésekre került sor. Budán a várost a vártól egy mélyedés választotta el, s ennek mentén épült fel az úgynevezett Friss-palota. Óriási méretű lovagterme – bár nem érte el a diósgyőri vár nagytermének méretét – 70 méter hosszú, 20 méter széles volt, aminek kéthajós szerkezetét nyolc oszlop tartotta.

Nagy Lajos pécsi egyeteme után hazánkban a második egyetemet Luxemburgi Zsigmond alapította meg 1395-ben Óbudán. Ez a négy fakultással működő intézmény azonban 1403-ban bezárta kapuit. Az iskola szoros kapcsolatban állt a bécsi egyetemmel, ami valamilyen módon rányomta bélyegét az óbudai universitasra. Az egyetem bezárásának legfőbb oka, hogy 1402-ben Budán mozgalom bontakozott ki Zsigmond ellen, amibe az egyetem vezetői is belekeveredtek. A város azonban nem maradt egyetem nélkül, mert az Universitas Budensis 1410-ben újra életre kelt Óbudán. A ma is működő Zsigmond Király Főiskola (amely 2016-tól Zsigmond Király Egyetem) az 1410-ben alapított
középkori intézmény utóda. A művelődés, a művészetek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre a 15. század első feléből, de emeljünk ki két olyan alkotást, ami talán a legismertebb. Az egyik a csontból faragott nyereg, a másik a szarvserleg, melyből több is volt.

Zsigmond király utazásai
A Német-római Császárság óriási területe és az ezzel járó diplomáciai feladatok, továbbá éppen a 15. század első felében kirobbanó válságok nem kevés feladatot hárítottak Luxemburgi Zsigmondra. Az egyik, évekig tartó utazása 1412-1419 között zajlott, mely magába foglalta a konstanzi zsinat négy éven át tartó, Európa sorsát átalakító és részben meghatározó időszakát. A másik jelentős diplomáciai erőpróba 1430 és 1434 között zajlott. Ezekben az években Zsigmond bejárta a nagy német városokat Nürnbergtől Kölnig, Regensburgtól Strassburgig, Bécstől
Augsburgig. A birodalom határain kívül ellátogatott Párizsba, Londonba, Avignonba, Aragoniába, majd végül Rómába, ahol a pápával is találkozott.

A konstanzi zsinat (1414-1418)
Zsigmond korának kiemelkedő történelmi jelentőségű eseménye volt a nyugati egyházszakadás, illetve az azt megszüntető konstanzi zsinat. Zsigmondnak az 1414-1418 között zajló egyházi és államok közötti tárgyalásokra sikerült Európa több vezetőjét megnyerni, hogy részt vegyenek a zsinaton. (Megjegyzendő, hogy a pontosan 400 év múlva 1814-ben sorra kerülő Bécsi Kongresszusig ez volt Európa legjelentősebb nemzetközi politikai eseménye.) Az 1378 óta fennálló – Nagy Lajos korában már említett – egyházon belüli konfliktust, az „avignoni fogságot” meg kellett szüntetni, mert az már a pápaság intézményét sodorta veszélybe. Hiszen az avignoni pápa fennhatósága kiterjedt Franciaországra,
Skóciára, Aragóniára, Kasztíliára és a Nápolyi Királyságra. A római pápát támogatta továbbra is Anglia, Dánia, Svédország, Lengyelország, Magyarország és Észak-Itália. A Német-római Birodalom semleges maradt, más néven eltérő függőségű, ami később feljogosította a döntőbíró szerepére.

Az 1414-ben összeülő zsinat egyik legfontosabb feladata a nyugati nagy egyházszakadás felszámolása volt. A Miasszonyunk Székesegyházban öt nemzet (francia, angol, német /benne magyar, lengyel, litván, skandináv/, itáliai, spanyol/portugál/ hat-hat képviselője, illetve a pápa és Zsigmond vettek részt hivatalosan. Az egyházszakadás felszámolása mellett az egyház reformja és a hitelvi zavarok felszámolása jelentette a három legfontosabb vitatémát. Husz János és tanainak elítélése ez utóbbi témakörbe tartozott. A résztvevők megfogadták, hogy addig nem oszlanak fel, míg nem születik mindenki által elfogadott döntés. Az első döntés három év elteltével, 1417-ben született meg, amikor a hivatalban lévő három pápa lemondott trónjáról és Ottó Colonna itáliai bíborost V. Márton néven elfoglalta Róma pápai trónját.

A zsinat legnagyobb horderejű eseménye a cseh Husz János Konstanzba idézése és perbe fogása volt. A szegénysorban született és nevelkedett Jan Hus a prágai egyetemen tanult, s 1402-ben már az egyetem rektorává választották meg. Ekkor kezdett el prédikálni a Betlehem kápolnában, ahol az angol John Wycliffe tanait fejlesztette tovább. Bírálta az egyház gazdagságát, a Krisztus tanításaitól eltérő életmódját, ami a nemzeti érzelmű cseheknek elnyerte a tetszését. A kápolnában, hogy az írástudatlan szegények is értsék, a pompás öltözetű, trónon ülő pápa
képe mellé az egyszerű ruházatban megjelenő, a szegények között álló Krisztus képét függesztette ki. Husz a hit mércéjének a Bibliát tekintette és nem a papok beszédét. A prédikátor tanítása kiváltotta az egyház és a római katolikus hiten álló uralkodók haragját. Zsigmond király menlevelének birtokában Husz János elment Konstanzba a zsinatra. Tekintettel azonban arra, hogy a prágai prédikátor nem tartotta magát az egyházi parancshoz, hogy például ne mondjon misét, börtönbe vetették. Tanait ekkor sem vonta vissza. Ezért perbe fogták és 1415. július 6-án eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték, amit még aznap végre is hajtottak. (Husz száz évvel előzte meg Luther Mártont, akit a reformáció
megteremtőjének tartanak.)

Husz János kivégzése Csehországban óriási felháborodást váltott ki. Hívei Husz tanításait követve ragaszkodtak az ősi keresztény szokáshoz, mely szerint az úrvacsorában a szentostya mellett a kehely általi kiszolgálás is helyet kapott. Ez a jelképes szertartás és a közös veszély egységbe szólította a cseheket, a huszitákat Zsigmond és a pápai legátusok zsoldosai ellen. Az 1419 és 1432 között dúló háború sok áldozatot, számos további ellentétet szült a felek között. A zsinat sikere, a háborúskodás eredményei következtében azonban Zsigmond tekintélye,
hatalma megszilárdult. Olyannyira, hogy a husziták egy részét, az úgynevezett kelyheseket (zászlajukon a kehely szerepelt) sikerült a saját oldalára állítani. A husziták másik része, a táboriták (központjukat Tábor városában alakították ki) 1434-ben döntő vereséget szenvedtek Zsigmondtól, akit a pápa 1433-ban koronázott német-római császárrá.

Zsigmond uralkodásának fény- és árnyképei
A magyar király 1408-ban hozta létre 24 bárói család részvételével a Sárkány Lovagrendet, ami nem mást, mint saját hatalmának megerősítését szolgálta. Igaz, hogy ezzel szövetségeseket szerzett, de a királyi hatalmat gyengítette. Erősödött a nemesi vármegyék rendszere, miközben a török dél felől egyre jobban nyomult észak irányába, az ország testébe. Az is igaz, hogy Ozorai Pipó irányításával épült a védelmet nyújtó déli végvári rendszer, de ahhoz pénz kellett. Zsigmond folyamatosan pénzügyi zavarba került, amin időnként úgy tudott segíteni, hogy
az Magyarország érdekeit sértette. Közülük legismertebb, amikor 1412-ben tizenhat szepességi várost zálogba adott a lengyel királynak. Ezek az értékes területek csak 360 évvel később, 1772-ben térhettek vissza a Magyar Királysághoz.

Zsigmond magyar királyként fényes palotává építette ki Buda várát, ami egy időben Európa központjának számított, hiszen a birodalom ura itt rendezkedett be. Továbbá kiépítette Visegrádot, Tatát, Székesfehérvárt, Pozsonyt és számos más várost, várat. Pozsony jelentősége azáltal is emelkedett, hogy ebben a városban tartották a Német-római Birodalom első olyan gyűlését, amire a határokon túl került sor.

Nem tudhatta Zsigmond – mint ahogy korábban, 1273-ban Kun László sem tudta, amikor Habsburg Rudolfot győzelemre vitte –, hogy milyen nagy hibát követ el, amikor fiú örökös híján vejét, Habsburg Albertet jelölte utódjául. Ezzel precedenst teremtett arra, hogy a Habsburgok a következő évszázadokban igényt tarthattak a magyar trónra.

Zsigmond halála
Az 1437. esztendő Zsigmond fél évszázados uralkodásának végét jelentette, ami éppen olyan változatos volt, mint amilyen az egész élete. Zsigmond 1437-ben a huszitákkal történő megegyezés végett Prágába utazott. Betegsége ekkor már járóképtelenné tette. Tisztában volt azzal, hogy meg akarják ölni. (Erre ma már bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy a velencei Titkos Tanács 35.000 aranyat ajánlott fel a király megmérgezésére.) Zsigmond már csak a magyarokban bízott, akik a királyt egy díszes városi felvonulás keretében szinte „kilopták” Prágából.
Várad felé tartva, ahol végrendelete szerint Zsigmond a végső nyughelyét jelölte ki, a király a morvaországi Znaim városában 1437. december 9-én elhunyt. Az év nyarán még hír érkezett arról, hogy Erdélyben kirobbant a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés. A felkelők két alkalommal is győztek a nemesi hadak fölött, aminek eredményeként 1437. július 6-án megkötötték a kolozsmonostori egyezményt. A szemben álló felek a végső döntést Zsigmondra szerették volna bízni, de erre már nem kerülhetett sor a király halála miatt.

Szerző: Bánhegyi Ferenc

(Címkép: honvedelem.hu)

A sorozat eddig megjelent részei itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 24,, 25.,     26., 27., 28., 29/1., 29/2.