Tíz uniós pályázaton ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló szereplői – a Magyar Nemzet szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A lap arról írt: ez azt jelentheti, hogy egy gépre vagy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek az uniótól. A momentumos Cseh Katalinék körüli botrány tavaly nyáron pattant ki, amikor kiderült, hogy a baloldali politikushoz, illetve a családjához köthető cégcsoport gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el.

Cseh Katalinék átverhették az uniós pénzosztókat – Ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A portálon azt írják: a Mediaworks Hírcentrum információi szerint a momentumos politikushoz is köthető cégháló különféle szereplői tíz EU-s pályázaton részben vagy teljes egészben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt.

A Cseh Katalin körüli botrány tavaly júliusban robbant ki, amikor Anonymus azt állította, hogy egy kettős játékot űző politikust fog lebuktatni. Nem sokkal később nevezték meg Cseh Katalint.

Ezután több portálon is megjelent, hogy egy korábban Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló cég több mint 285 millió forintnyi EU-s támogatást nyert, majd egy céghálózaton keresztül további 4 és fél milliárd forintnyi közpénz landolt a Cseh család üzleti partnereinél. A baloldali politikus az M1-nek akkor tagadta, hogy bármi köze lenne az érintett cégekhez.

„Semmi közöm ezekhez a vállalatokhoz, és visszautasítom azt a rágalmat, hogy nekem bármi közöm lenne ehhez a pénzhez” – mondta Cseh Katalin

, Európai Parlamenti képviselő, Momentum

A Magyar Nemzet most arról ír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, miután alaposan áttekintették a nagyjából féltucat vállalkozásból álló hálózat utóbbi években benyújtott uniós pályázatait, azt feltételezik, hogy a cégek egy gépre, vagy egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek az uniótól. Valamint több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

A lap hozzáteszi: a hatóság nyomozói emellett körbeszámlázás nyomaira is bukkantak, valamint megállapították, hogy több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nem egyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.

A Magyar Nemzet szerint a feltárt esetek alapján a pénzügyi nyomozók most arra a következtetésre jutottak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető céghálózat bizonyos szereplői jogosulatlanul jutottak uniós, illetve hazai pályázati pénzhez, emiatt pedig kár érte a magyar költségvetést.

Vagyis felmerül a költségvetési csalás gyanúja.

A portál emlékeztet: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást azt követően, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő és egy magánszemély feljelentést tett. A NAV tavaly már házkutatást is tartott, a Gazdasági Versenyhivatal pedig idén indított helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást.

A Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyei miatt vizsgálódik az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal is.

Forrás: hirado.hu / magyar nemzet

Fotó: MTI/Illyés Tibor