Január 29-én 19.35-kor indul A Dal 2022 első válogatója, amelyben ismét az ország dalát keresik a megújult Duna TV-n. A zsűri is új: Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter, a Mystery Gang énekese.

„A Dal az egyetlen fóruma a magyar könnyűzenei előadóknak, ahol bemutathatják a legújabb dalaikat. Idén minden eddiginél izgalmasabb műsor várható: változatos előadók, különleges műfajok és eddig ismeretlen tehetségek kapnak lehetőséget arra, hogy széles körben megismerjék őket. Az utolsó adásban ráadásul szimfonikus formában élvezhetjük a produkciókat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében” – mondta Wolf Kati.

„Kiváltságos helyzet ennyire közelről rálátni a magyar könnyűzenei élet legkiemelkedőbb, legfrissebb dalaira. Jómagam lelkes zsűritag leszek, sem szőrös-, sem vajszívű nem szeretnék lenni. Meggyőződésem, hogy jól működik majd a négyesünk. Nemcsak kivételes előadók, hanem professzionális zenei szakemberek közé kerültem” – tette hozzá Egri.

„A Dal ráirányítja a reflektorfényt az eddig kevésbé ismert hazai tehetségek szerzeményeire. Az idei évben még többen jelentkeztek, mint eddig, ami azt mutatja, egyre több feltörekvő előadó és zenekar hisz ebben a lehetőségben. Nézőként és zsűriként is öröm erről a zenei svédasztalról válogatni” – magyarázta Ferenczi.

„Szeretem azt a műfaji változatosságot, amit A Dal képvisel. A könnyűzene nemcsak a popot jelenti, ezt példázzák az adások, ahol a hazai, kortárs zenei szcéna legváltozatosabb műfajainak képviselői mutatják be aktuális dalaikat. A jó zene, a jó dal stílustól független” – vélte Mező Misi.

A műsorvezetők Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek, az első válogatóban elhangzó dalokról itt talál egy listát.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: MTVA/Sárosi Zoltán