Baranyi Gyulának nem ez az első ilyen megnyilvánulása, korábban Gulyás Mártont fenyegette meg, amikor Hunvald kampánystábjának tagjaként dolgozott.

A Pesti Srácok portálján mutatták be azt a videót, amelyben a DK-s Baranyi Gyula kerületi roma önkormányzati elnök, aláírásgyűjtés közben szólalkozott össze egy magát jobboldalinak tartó romával a Nyugati téri aluljáróban.

Az összetűzés során idiótának, majd analfabétának nevezte az illetőt, amiért az nem a baloldalra szavaz.

A lap azt írja: Baranyinak nem ez az első ilyen megnyilvánulása, korábban Gulyás Mártont fenyegette meg, mikor Hunvald kampánystábjának tagjaként úgy fogalmazott: „rád küldöm a cigányokat! Menj a zsidókhoz!”.

A videó tanúsága szerint Baranyi azon háborodott fel, hogy az arra járó roma férfi nem a DK jelöltjét támogatta, ezért először bokszolni hívta, majd bolondnak, analfabétának nevezte őt, ezt követően pedig fennhangon kijelentette, hogy „egy büdös fasiszta cigány”-nak tartja.

Forrás: PS

Kiemelt kép: YouTube