2020-at írtak, a koronavírus-járvány javában tombolt. Ekkor a svájci St. Gallenben Isten Lelke arra indította az ottani református lelkipásztort, Uwe Habenicht-et és csapatát, hogy a karantén bezártságát próbálják valamilyen értékes munkával, házi feladattal ellensúlyozni.

Március elején meghirdették interneten a Korona-Biblia kézi másolásának a gondolatát. Pünkösdig 950 személy csatlakozott a másolókhoz, Svájc mellett Ausztriából, Németországból és más országból is. Először nem a teljes Biblia állt össze, majd az is megvalósult. 3811 oldalon, végül egy tucatnál több fa iratgyűjtőben megjelent a nagy mű. Voltak, akik még illusztrációkat is belerajzoltak kézírásos munkájukba. 2021. március 14-én adták át a teljes Biblia-másolatot az alapítvány könyvtárának. Mindenről külön honlapon olvashatunk.

Az ötletet és a Covid-Biblia készítését a magyar reformátusok is elindították.

Három református lelkész online szolgálata: St. Gallenből Uwe Habenichté, Budapesten dr. Békefy Lajosé, Nagyváradon Vinczéné Pálfi Judité, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosáé, aki fantasztikusan megszervezte a másolás munkáját, amit Dénes István Lukács generális direktorral együtt kiadott módszertani körlevelükkel 2020. szeptember 18-án indítottak el.

A teljes váradi-nagykárolyi 21. századi, kézzel másolt Biblia-csoda megszületéséről minap magyarul, angolul is hírt adtak határon innen és túl. A jó hír szintén futótűzként terjed. Washingtonig és Sanghajig, meg szerte a Kárpát-medencében.

Az 1590-es Károli Gáspár-féle magyar Biblia-csoda új formában, a 21. század viszonyai között is megőrizte legfontosabb hajtóerejét: a kézi másolás közbeni Istenre gondolás személyességét, a könyv tapintható, kézzelfogható örömét, az élet üzenetének a bezártságban is megtapasztalható közösségteremtő tágasságát, életmegtartó erejét.

Korokon, határokon átívelő közösségben élünk!

Milyen különös kegyelem, vezetés és csoda az is, hogy a váradi-nagykárolyi kézzel, sőt szívvel és imádsággal másolt Covid-Biblia 14 gyönyörű kötete akkor került bemutatásra, amikor a magyar kultúra Kárpát-medencei napja volt. Igen, Isten Igéje összeköt, átölel, testvérré formál minket, bármely részén éljünk is a csonkított hazának. Az is csoda, hogy ez az Ige-, és megtartó örömüzenet-átadás Károli nyelvi bölcsőjében történt, Nagykárolyban. Az is csoda, hogy a nagy mű a 2022. évi bibliavasárnapok előtt, azok tiszteletére és bevezetőjeként készült el. Hiszen a világkeresztyénség egy része ránk következő vasárnap, január 30-án tartja a bibliavasárnapot a Losung által 60 nyelven jelzett időben. A hazai protestantizmus és a Kárpát-medencei hittestvérek pedig március 6-án. Lutherrel énekeljük idén is: „Az Ige kőszálként megáll, megszégyenül, ki bántja”.

Forrás és teljes cikk: felvidek.ma

Kiemelt kép: nke.ro/felvidek.ma