Valószínűleg jóval magasabb összeget is megjelölhetnénk, de 242 milliárd bizonyítható. Ennyivel biztosan megkárosították a magyar embereket a kommunista elvtársak és utódaik. 

Az ország kirablása már 1947-ben megkezdődött, a lopás „csúcsra járatása” azonban igazán a kádári úgynevezett konszolidáció idején történt, és folytatódott még a rendszerváltás utáni balliberális érákban is. A megállapítás Borvendég Zsuzsanna történész kutatásai alapján bizonyítható, egyúttal megállapítható, hogy szemen szedett hazugság volt azt állítani (az 1980-as évek végén gyakran megtették), hogy a magyar gazdaság eladósodása az emberek túlfogyasztása miatt következett be.

A hatalmas deficit a globális pénzügyi-gazdasági hálózat részeként működő magyar külkereskedelemnek, végső soron pedig a kommunista off-shore bárók ténykedésének köszönhető. Ami az országnak veszteséget, nekik nyereséget jelentett, hiszen a nemzet pénze magánzsebekbe vándorolt.

Erről szólt az M5 csatorna „Ez itt a kérdés” című műsorának hétfői kerekasztal beszélgetése, melynek résztvevői – Borvendég Zsuzsanna történész, Lentner Csaba közgazdász és Csizmadia László a CÖF-CÖKA alapító elnöke – arra tettek kísérletet, hogy érthetővé tegyék, miként rabolták ki a II. Világháború után háromszor is Magyarországot. Jóllehet ezek a módszerek a szocializmus idején is köztörvényes bűncselekményeknek számítottak, természetes, hogy a felelősségre vonás elmaradt, hiszen maguknak a bűnösöknek kellett volna elítélniük önmagukat.

A teljes beszélgetést itt nézhetik végig.

(Címkép forrás: mediaklikk.hu)