Eladják Palicson a Tito-villaként ismert épületet. Az egykor a Conen család tulajdonában lévő épület 1903-ban épült, majd 1946-tól községi hatáskörbe került. Ebben az évben államosították ugyanis a család vagyonát, miután Conen Jakobcsics Vilmos tulajdonost nép- és államellenes cselekedetekkel gyanúsították meg a jugoszláv hatóságok.

Az épületet 1950-től nevezték Tito villájának. Az egykori marsall azonban csak egyszer aludt ott, 1963-ban.

Az épület alkotóházként működött, számos író írhatta meg itt műveit azzal a feltétellel, hogy utána az eredeti kéziratot átadta a szabadkai Városi Könyvtárnak. Dobrica Ćosić is itt vetette papírra Gyökerek és Oldódás című regényeit 1954-ben és 1961-ben.

Az egykori Conen-villa

Az egykori Conen-villa. (kép forrás: vajdasag ma)

A villa területe 234 négyzetméter, szecessziós stílusban épült, tervezője Raichle Ferenc volt. Sajnos ma nagyon rossz állapotban van, teljes felújításra szorul. A villa egy 4233 négyzetméteres placcon terül el, s fenyves övezi.

Conen Jakobcsics Vilmost 2013-ban rehabilitálták a szerb hatóságok, ami az örökösöknek lehetővé tette, hogy visszaigényeljék az elkobzott villát. Egyébként a család tulajdona volt az egykori November 29. húsárugyár elődje is.

Forrás és címkép: Vajdaság Ma