A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Márki-Zay Péter népszerűsége – miniszterelnök-jelöltté válása óta – folyamatosan zuhan. Januárban a hódmezővásárhelyi polgármesterrel a megkérdezettek 33 százaléka szimpatizált, ami a tavaly decemberben mért adatokhoz képest 3, 2021 októberéhez viszonyítva pedig összesen 9 százalékpontos csökkenést jelent – közölték pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy az elmúlt hónapokban több konfliktus rajzolódott ki a baloldali pártok és miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter között. Egyrészt a vártnál nagyobb kihívást jelent a balliberális erőknek a közös lista összeállítása, valamint feszültségeket okozott a hódmezővásárhelyi polgármester „hetedik frakciójának”, majd az általa a választási lista befutó helyeire javasolt roma politikusoknak a kérdése.

Másfelől Márki-Zay nevéhez több olyan kijelentés is köthető, amelyek keretében magas társadalmi támogatottságú intézkedések létjogosultságát vonta kétségbe – tették hozzá.

A baloldal kormányfőjelöltje – folytatták – egyebek mellett a 13. havi nyugdíj visszaépítését „böszmeségnek”, a rezsicsökkentést „népbutításnak” nevezte, míg a benzinár hatósági befagyasztását „végtelen ostoba, felelőtlen döntésnek”, az élelmiszerárstopot pedig „ostoba intézkedésnek” titulálta.

A Századvég decemberi közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Márki-Zay Pétert kedvelők aránya a tavaly októberi 42 százalékról decemberre 36 százalékra csökkent, a településtípusokat nézve (főváros, megyeszékhelyek, városok, falvak) pedig kizárólag Budapesten haladta meg a vele szimpatizálók aránya (49 százalék), az őt elutasítókét (47 százalék).

A legfrissebb kutatási adatok tanúsága szerint a múlt év végén megfigyelt trend folytatódott: Márki-Zay Péter népszerűsége – miniszterelnök-jelöltté válása óta – folyamatosan zuhan. Ezzel párhuzamosan decemberről januárra a baloldal kormányfőjelöltjéről kedvezőtlenül vélekedők aránya 56-ról 59 százalékra nőtt, míg tavaly októberben még a válaszadók érezhetően kisebb hányada, 47 százaléka fogalmazott meg negatív véleményt Márki-Zay Péterről – emelték ki.

További érdekességnek nevezték, hogy Márki-Zay Péter már a fővárosiak többségének szimpátiáját sem élvezi: a budapesti megkérdezettek 42 százaléka fogalmazott meg pozitív véleményt, 52 százalékuk viszont nem kedveli a politikust.

A megyeszékhelyeken élők 35 százaléka kedveli, 56 százaléka elutasítja Márki-Zay Pétert – tették hozzá.

Az ellenzéki jelölt még népszerűtlenebb a városokban és falvakban: a városi válaszadók 61, a falvakban élők 65 százaléka utasítja el a személyét – ismertették a januárban, ezer ember megkérdezésével készült felmérés eredményeit.

MTI