Tudvalévő, hogy míg a normál beszéd a bal agyféltekében képződik, addig az alpári szavak a jobb agyfélteke mélyebben elhelyezkedő limbikus rendszerében jönnek létre, ez a terület pedig az érzelmi reakciókért felelős. Úgy tűnik, a világ legszabadabb városának főpolgármesterét igencsak felzaklatta, hogy a minap kérdésekre kellett (volna) válaszolnia.

Megítélés dolga, hogy egy politikus, egy választott tisztségviselő megengedheti-e magának a nyílt trágárkodást vagy sem; sokak szerint nem fér bele, aggályos a tömegeknek küldött üzenete miatt, főképp, ha tudjuk, hogy a mai társadalmi életben a kommunikáció hangneme általában véve is napról napra válik agresszívebbé. Mégis szomorú tény, hogy egyre többen és egyre gyakrabban engedik meg maguknak az obszcenitást, ahogy az is valószínűsíthető, hogy a

„semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak ami hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak”

intelem megfogalmazóját politikusaink többsége szükség esetén se volna képes beazonosítani.

Az ingerküszöb tehát az egekben, a közbeszédformálók megszólalásai pedig olykor még azokat is letaglózzák, akik hétköznapjaikban szomorkás pragmatizmussal veszik tudomásul a vezetői sz@rozást. A profán nyelvezet azonban messze nem illik mindenkihez, s előfordul, hogy előadója, amit nyer a réven, elveszti a vámon.

Győri Gábor, a kormányközeliséggel aligha vádolható Policy Solutions vezető elemzője úgy véli, erősen egyénre szabott, hogyan tud valaki elhelyezkedni, érvényesülni a mai politikai élet kommunikációs közegében. Az pedig több mint ironikus, hogy a szakértő mindezt épp a Népszavának fejtette ki még tavaly augusztusban.

„Kétségtelen, hogy mind kedvezőbb tér nyílik a populista attitűd számára. Olyan profán nyelvezet használatára, amely azt sugallja, hogy a politikus a nép embere. Ennek ugyan ki lehet elemezni az eszközeit, stratégiáit, de nem mindenkihez illik, nem mindenki tudja hitelesen előadni… Karácsony Gergely számára például sosem lesz járható ez az út, hiszen az ő attitűdje éppen a visszafogottság, a kulturáltság, aminek még mindig széles tábora van – magyarázza Győri Gábor. – Bajnai Gordonnak se ment a populizmus, hiába próbálkozott »szobordöntéssel«, nem jött be. Medgyessy Péter sem lett volna sikeres vele.”

Donald Trump viszont kiválóan bánt a profán nyelvezettel, gyakran sütötte el a fucking jelzőt is, különösen Twitter-bejegyzéseiben mutatta meg, hogy képes a nép hangján szólni az emberekhez. Ciklusa alatt 34 ezer bejegyzést tett közzé, csaknem 90 millió követője volt, egészen addig, amíg a techóriások el nem hallgattatták a még hivatalban lévő amerikai elnököt; nyilván a demokrácia nagyobb dicsőségére. De ez már egy másik történet.

Nézzük viszont, hogy a kulturált és visszafogott attitűdöt képviselő főpolgármesterünk sz@arozása miért törpül el mégis a vele kapcsolatban felmerülő többi probléma mellett!

A meghallgatáson Karácsony felháborítónak nevezte, hogy „kamu” hangfelvételek alapján „kamu” házkutatásokat tart a rendőrség és a vizsgálóbizottság elnökének, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte a hangfelvételek nem valósak, így felelt:

„én azt állítom, hogy sz@rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken, elnök úr, ugyanis emberek beszélgetnek egymás között”.

Érdemes volna mindezt úgy (is) értelmezni, hogy a trágárság ne takarja ki a valódi problémát, amely nem más, mint a koherens érvelés hiánya. Bizony. A főpolgármester azért sz@rik az inkriminált hangfelvételek tartalmára, mert azokon emberek beszélgetnek? Hát nem is tudom, vajon mit szólna a közvélemény, ha kiderülne, hogy egy hivatalos meghallgatás során, a titkosszolgálat vezetője azt mondta egy nyilvánosságra került hangfelvételre, amelyen szír agysebészek egymás közt arról diskurálnak, hogyan robbantanak majd a deák téri aluljáróban, csúcsidőben, hogy „sz@rok rá, elnök úr, ugyanis emberek beszélgetnek egymás között”?

Volna sikere egy ilyen munkaerőnek, vagy azonnal kirúgnák az állásából, de úgy, hogy lába se érje a földet? Persze Karácsonyt nem lehet kirúgni, mivel választott vezető, az önkéntes lemondás meg típusától olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől, de ha már a kirúgásoknál tartunk, akad itt egyéb ellentmondás is, mégpedig Barts Balázs büntetéses jutalmazása kapcsán. Kérdésre válaszolva Karácsony az alábbiakat mondta az ügyben:

„Ha megingott volna a bizalom, akkor kirúgom. Kapott egy nagyon világos jelzést, hogy sokkal óvatosabban tárgyaljon, még olyan esetekben is, amikor őt nyilvánvalón csőbe húzták. És egy olyan tárgyaláson hangoztak el olyan mondatok, amelyeket nyilvánvalóan azért csináltak, hogy ezt fölvegyék és kiszivárogtassák. Ebben az ügyben neki sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie.”

No, koherenciával ez a gondolatsor se vádolható, mindjárt a második mondat szerint ugyanis Bartsnak sokkal óvatosabban kell tárgyalnia, MÉG az olyan pofonegyszerű esetekben is, amikor csőbe akarják húzni. Hát még a bonyolultakban… A következő mondat viszont egyértelműen viszi a pálmát, mivel egy olyan tárgyalásról regél, amelyre azért került sor, hogy fölvegyék és kiszivárogtassák.

Elképzelem, amint kiszivárog egy hangfelvétel, amelyen jómagam arról beszélgetek egy „régi harcostársammal”, hogy miként rabolunk majd el egy általunk kiszemelt háromévest az óvoda udvaráról, aztán… ja, nem, ezt nem tudom elképzelni, ugyanis sosem fordult meg a fejemben, hogy hároméveseket raboljak óvodák udvaráról vagy bárhonnan, így erről nem is beszélgethetek senkivel. Se régi harcostárssal, se mással; hacsak pisztolyt nem tartanak a fejemhez.

A drága főpolgármester úr ezért remélem, mielőbb megnyugtatja majd a közt afelől, hogy a beszélgetésben részt vevő ártatlan „csőbe húzottak” fejéhez – úgymint Bajnai Gordon volt miniszterelnök vagy Gansperger Gyula volt Wallis-vezér – mégiscsak pisztolyt tartottak, és kötelezték őket, hogy az épület eladásáról beszélgessenek.

Ha viszont mégsem ez történt, és a fenti potentátok nem erőszak hatására kvaterkáztak a Városháza eladása mellett többek között az ott működő jutalékos rendszer rejtelmeiről, a főpolgármester helyében én a továbbiakban mindenképpen újragondolnám azon kijelentésemet, amely szerint

„nem vagyok teljesen idióta”.

Kiemelt kép: Illusztráció / Pixabay