Olyan világot élünk most, hogy még inkább szükséges a közép-európai nemzetek összefogása – hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek, miután látogatást tett Zágrábban és Splitben. Az államtitkár szerint ez volt a fő üzenete horvátországi körútjának.

Soltész Miklós először a horvát fővárosban tárgyalt Nina Obuljen Korzinek horvát művelődési miniszterrel, akivel a zazinai templom felújításáról egyeztetett.

 A 2020 decemberében történt közép-horvátországi földrengés után a magyar kormány felajánlotta, hogy felújít egy iskolát Petrinjában és egy templomot Zazinában.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: az a megállapodás született, hogy a statikai felmérések után dől el, megmaradnak-e a templom azon falai, amelyek épségben fennmaradtak, vagy teljesen újjá kell építeni. „Természetesen, hogyha a magyar kormány támogatása erre nem lesz elég, akkor Horvátország is hozzájárul az újjáépítéshez” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a végleges döntés március közepére születik meg.

 „A másik, egyben jelképes témája a megbeszélésnek az volt, hogy a magyar kormány Árpád-házi Szent Margit emlékére szeretne egy szobrot felállítani Klissza várában, ahol a hercegnő 1242. január 27-én született”–  mondta Soltész Miklós. Szavai szerint ígéretet kapott a horvát művelődési minisztertől, hogy a helyi műemlékvédelmi hivatallal egyeztetve mihamarabb választ kapnak arra, hol és mikor lesz felállítható az emlékmű.

 „Közös szentünkről van szó, közös történelmünknek egy nagyon fontos személyéről, és ezt mindenképpen a horvátok is szeretnék támogatni”– fogalmazott az államtitkár, és egyben rámutatott: a Dalmáciában nyaraló magyaroknak kiváló turisztikai célpontja lehet a jövőben Klissza vára.

A Szent Margit-szoborhoz kapcsolódóan Marin Barisic Split-Makarska főegyházmegyei érseknél is látogatást tett az államtitkár. „Az érsek nagy örömmel támogatja és szorgalmazza Szent Margit szobrának az elhelyezését a klisszai várban” – mondta Soltész Miklós, megemlítve, hogy az érsek megköszönte azokat a törekvéseket is, amelyeket Magyarország a kereszténység és a családok érdekében tesz.

Az államtitkár Splitben találkozott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Split-Dalmát megyei alapszervezetével, majd a spliti székesegyházban részt vett a Szent Margit tiszteletére bemutatott szentmisén. Szent Margit halálának évfordulóján, január 18-án a Sveti Dujam-katedrálisban 2000 óta tartanak szentmisét.

 „Az itt élő magyarok küzdelme a megmaradásáért, magyarságuk megőrzéséért mindenképp tiszteletreméltó és becsülendő, valamint teljesen természetes, hogy a jövőben számíthatnak a magyar kormány támogatására és figyelmére” – húzta alá az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Forrás: Vasarnap/MTI

Kép:KDNP