Ezúttal egy ellenzéki szociológus professzor tette helyre az egyes alapvető élelmiszerek árstopját ostobaságnak nevező Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet.

„Lehet szórakozni a csirke far-háton, csak hát az emberek több mint húsz százalékának ez az egyetlen húsétele. És nekik bizony néhány forint is számít” – írta közösségi oldalán Szalai Erzsébet, a közismert baloldali szociológus professzor hétfőn. Hozzátette: „És ez majd a választási eredményeken is látszódni fog. Ha lehet kérni, kicsit több empátiát az ellenzék részéről, különösen a baloldalon. Farhátozás helyett az emberek számára is érthető szociális üzenetek és ígéretek kellenének, nem pedig a szegényeken való gúnyolódás.”

A szociológus nem nevesítette, ki inspirálta a bejegyzését, ám Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje szokásos vasárnapi videójában ostobaságnak nevezte a kormány árstopját néhány alapvető élelmiszercikknél, korábban pedig a csirke far-hátat a nyugdíjasok szégyenkezve vásárolt húscafatos csontdarabjának titulálta. Az ellenzék látszatintézkedésnek és propagandának minősítette, hogy a kormány február 1-jétől a tavaly októberi szinten fagyasztja be a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és csirke far-hát és a 2,8 százalékos tehéntej árát.

„Márki-Zay Péter politikai daduskát, tapasztalt felvigyázót kapott a szokásos vasárnapi videóprédikációjához, így sem lett kisebb az ámokfutása. Most épp az árstopot támadta meg úgy, mintha az őt támogató pártok nem követeltek volna azonnali cselekvést hónapok óta. Igen, jól sejtitek, az »ostoba« szót is használta. Csak lefelé” – kommentálta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Márki-Zay kijelentését, illetve azt, hogy a vasárnapi bejelentkezését már Simon András sajtófőnök gyámsága alatt tartotta.

Az Atv.hu értesülései szerint a hétvégén újra találkoztak az ellenzéki pártok elnökei, akik Márki-Zay tudtával, de továbbra is nélküle tanácskoztak az összefogás ügyeiről. Ezúttal a közös lista volt a fő téma. A pártok a portál információi szerint nemet mondhattak a közös miniszterelnök-jelölt újabb kérésére, miután korábban elutasították igényét a hetedik frakcióra. Márki-Zay arra is javaslatot tett, hogy legalább három roma képviselőjelölt kapjon befutó helyet a közös listán, ám ezt a kérését sem teljesítették. Korábban az előválasztás győztese már azzal fenyegetőzött, ha ismét nemet mondanak, akkor nyilvánosan ítéli el politikai szövetségeseit.

„Az állam nem szólhat bele abba, kik tekintik magukat egyháznak. A kormányváltás után igazi vallásszabadság lesz, ahogyan az régen is volt” – jelentette ki Márki-Zay Péter a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjénél, Iványi Gábornál tett látogatásán. A MET-től még 2011-ben vonta meg a magyar állam az egyházi státuszt, Iványiék szervezete több száz millió forint járulékkal tartozik az adóhatóságnak.

Márki-Zay kijelentése alapján automatikus elismerést és állami támogatást kapna a több száz, jelenleg is működő szervezet, mint amilyen az Árkádia Fényeinek Spirituális Egyháza, az Emberi Lehetőség Független Szellemi Rend, a Fehér Sas Páholy, a Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete vagy az Univerzális Élet nevű „vallási mozgalom”.

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: HírTV