Németország kulturálisan visszafordíthatatlanul megváltozott, az új berlini kormány tervezett új bevándorlási-állampolgársági törvénye pedig ezt a folyamatot csak gyorsítani fogja – véli Boris Kálnoky, akit a német belügyekről és a magyar-német viszonyokról adott interjút a Mandinernek.

Ha az új német állampolgársági, bevándorlási törvény hatályba lép, a 2015-17-es migránsválság idején Németországba érkezett bevándorlók zöme német állampolgár lesz. Ez ösztönözni fogja a további bevándorlást. Sokkal könnyebb lesz állampolgárságot kapni Németországban, így érdemesebb lesz próbálkozni. Várható, hogy még több bevándorló érkezik majd. A jelenlegi nyolcról öt évre csökkentik azt az időt, amelyet az országban kell tölteni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen a német állampolgárságra. De ez három évre is lecsökkenhet, ha az illető bizonyítja, hogy integrálódott a társadalomba, beszél németül, van munkája és nem követett el bűncselekményt. Van egy török tömb a német társadalmon belül, ők a német és a török szabályozás miatt eddig nem lehettek kettős állampolgárok – most élni fognak ezzel a lehetőséggel – véli Kálnoky.

A szocdemek és zöldek még pórul is járhatnak

Történelmileg a bevándorlók többségükben a baloldalra vagy a zöldekre szavaznak, hiszen ezen pártok mindig is azt ígérték, hogy győzelmük esetén bevezetik a kettős állampolgárság intézményét. Ezt az ígéretet most beváltják a jelek szerint, ami jó pont nekik, ugyanakkor ezért a célért többet már nem kell rájuk szavazni, hiszen meglesz.

A tipikus muszlim bevándorló pedig szociális szempontból inkább konzervatív: vallás, család, sok gyerek, saját lakás, elegendő pénz és egy Mercedes. Ezért nagy kérdés, hogy ha ez az ígéret megvalósul, akkor a jövőben a szocdemek és zöldek számára megmarad-e ez az előny – magyarázza az MCC Média Iskolájának vezetője.

Ez a hajó már elment

Kálnoky szerint a bevándorlást két szemszögből szokták nézni: az egyik az, hogy a gazdaság pörgéséhez szükséges a munkaerőhiány pótlása, és a bevándorlók ezt az űrt kitöltik; a másik pedig az, hogy kulturálisan mennyire változik meg emiatt az ország. Szerinte nagyon megváltozott kulturálisan Németország, ez a hajó már elment. Ha megnézzük a nagyvárosok iskoláit, azt látjuk, hogy Németország egy bevándorló-, multikulturális országgá változott, egyre kevesebb arányaiban a német származású német állampolgár. Ez pedig kulturális, szociális és politikai változásokhoz vezethet. Németországban nem lesz forradalom. Szerintem ezt a németek békésen fogják tűrni – véli Boris Kálnoky.

A teljes interjú ITT olvasható

Fotó: Szíriai menedékkérő „Szeretünk téged – Nagyon köszönjük, Németország” jelentésű feliratot mutat Erfurtban – képünk illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Martin Schutt)