Ha kegyed lusta elkérni Klárikától a nagypapa memoárjait, majd én segítek! – üzente közösségi oldalán Rákay Philip a szokás szerint sületlenségeket beszélő asszonyságnak.

„Ejnye, Tímea! Ennyi sületlenséget, ilyen határozottsággal összehordani nap mint nap, s ezzel a félműveltséggel a fejecskéjében balos közszereplőnek lenni önmagában is nehéz lehet, és még világgá is kürtöli…

Értem én, persze hogy értem, miről szól a kegyed megbízatása: felforgatónak lenni, destabilizálni egy ország politikai és közéletét tényleg nem lehet hálás feladat. De mielőtt elmorzsolnék egy könnycseppet kegyed iránt érzett szolidaritásom jeléül, engedje meg, hogy segítsek egy kicsit, hogy legközelebb ne beszéljen csacsiságokat!

Tudja Tímea, Rákosi-korszakon, amelyet kegyed a mostani állapotokhoz hasonlónak gondol, leginkább az 1948 és 1953 közötti időszakot értjük. Nem mennék bele mélyebben, hogyan csalták el a kegyed balos elvbarátainak egyenes ágú felmenői, szellemi előfutárai az 1947-es, úgynevezett kékcédulás választásokat, s hogyan küzdötték magukat a hatalomba a kommunisták – az egyébként többségében polgári, nemzeti érzelmű magyar társadalom akarata ellenére – trükkök százaival és például a jobboldali szavazók a választói jegyzékből való kizárásával…

Kegyetlen világ volt a Rákosi-korszak, Tímea! A Kommunista Internacionálé külföldön kiképzett „hivatásos forradalmárai”, ügynökei egy új világot álmodtak szovjet mintára, egy beteg víziótól vezérelve, majd elkezdték kiépíteni a totális, gyilkos diktatúrát. Ez az az időszak Tímea, amikor csak 1950 és ’53 között egymillió embert vontak politikai okokból bűnvádi eljárás alá, amikor milliókat nyilvánítottak osztályidegennek, tízezreket bebörtönöztek, internáltak, likvidáltak, amikor államosították a magántulajdont, aljas módon leszámoltak az egyházakkal, s a fizikai megsemmisítés mellett el akarták rabolni a magyarok történelmét, Istenbe vetett hitét és a lelkünket is.

A Rákosi-éra idején nem válogattak az eszközökben, Tímea! Meséljek hosszan az embertelen, bestiális kínzásokról, a körömletépésekről, arról, hogyan taposták ki az ÁVH emberei állapotos politikai foglyokból a magzatjukat? Meséljek, Tímea? Vagy inkább elmegy a következő hatpárti szeánszra és megkérdezi első kézből az elvbarátait? Biztosan kincseket őriz e dicstelen, komcsi korszakról a Bauer, a Dobrev és a Donáth család házi legendáriuma…

Mindezek után, a fentiek értelmében csupán annyit kérek halkan kegyedtől Tímea, okosabban hergeljen és ne beszéljen össze-vissza bornírt marhaságokat! Hálásan köszönöm!”

2022plusz: Apróság csupán, hogy Timikém a Rákos-korszakot emlegetve azzal is megvádolta a kormányt, hogy megfigyelteti az ellenzéket. Hát ezzel van egy kis bibi. Sőt kettő is. Az egyik, hogy Önök önértékelési problémákkal küszködnek. Megfigyelni azokat szokták, akik vagy veszélyes elemek, vagy jelentős személyiségek. A második szempont az ellenzék egyetlen szereplőjére sem fogható rá, mert egyikük sem jelentős. Veszélyes persze lehet, mondjuk valamely idegen ország ügynöke…csak nem erre gondolt? Á, az nem lehet! Elvégre Önök annyira szeretik ezt a hazát, hogy eszükbe sem jutna a magyar érdekek ellen munkálkodni. Brüsszelben is naponta legfeljebb kétszer-háromszor teszik meg ezt.

Szóval ne értékelje túl magukat, Timikém, annyira nem fontosak, hogy megérje Önöket megfigyelni.