Még márciusban került a kezembe egy tanulmány, amely a szervezett szexuális gyermekbántalmazás kapcsán a berlini pedoszexuális hálózatok feltárásával foglalkozik. A szerzők – Iris Hax és Sven Reiß – kutatásuk során folyamatos ellenállásba ütköztek, és tanulmányuk a megjelenés után rögtön a haladó média kereszttüzébe került. Mert kiderül belőle, hogy a pedofillobbi évtizedek óta szorosan együttműködik a melegjogi mozgalmakkal, baloldali körökkel, neves tudósokkal, állami és magánintézményekkel. Konkrétan egy széles pedoszexuális hálózatot működtetnek közösen. Ez a hálózat a pederasztia legalizálásáért harcol, és a hetvenes évek óta gyermekprostitúcióval foglalkozik.
A tanulmány a pedoszexualitás és a homoszexuális érdekek közötti kapcsolatra koncentrál. A legális homoszexuális vállalkozások (kiadók, újságok, galériák, könyvesboltok, homokávézók) ugyanis a nagyobb profit érdekében teret és megjelenési lehetőséget adtak különféle pedofil termékek, például a gyerekpornók terjesztésének.
A pedofil aktivisták ügyesen rákapcsolódtak a melegjogi mozgalmakra, közös érdekük volt a beleegyezési korhatár törvényi csökkentése. Szolidárisak voltak egymással: a Pedofil Társaság (mert ilyen is van) az elhunyt pedofilok és pederaszták hagyatékának gondozását a berlini Meleg Múzeumra (mert ilyen is van) bízta, a múzeum pedig ebbe az irányba kibővítette gyűjtőkörét és kutatásait. A tanulmány szerzői a hagyatékot átnézve bizony nem egyszer kénytelenek voltak hivatalból feljelentést tenni megrontás, nemi erőszak, bántalmazás miatt.
Kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszakról úgy-ahogy tudtak a németek. Nagy port vert fel például a reformpedagógiájáról híres bentlakásos magániskola, az Odenwald ügye, ahol az igazgató évtizedeken keresztül követett el szexuális erőszakot tanítványaival szemben. Időről időre a sajtó néhány ügyet megszellőztetett.
Ha ez balos csoporthoz volt köthető, azonnal jött a katolikus egyházon belüli pedofília és molesztálások története, amin lehetett szörnyülködni, miközben elterelték a figyelmet a valós veszélyről, a ’68-as neomarxisták társadalomromboló kísérleteiről.
A Zöldek a kezdetektől fogva kiálltak a pedofília mellett. A gyereket is megilleti a jog az önrendelkezésre és a személyes boldogságra!
Ha kedve támad például azonos vagy más nemű idősebb emberrel szexuális viszonyt folytatni, tegye nyugodtan, menjen szembe akár családja értékrendjével – hirdették a Zöldek, és programjukban a kiskorúval folytatott szexuális viszony büntethetőségét törölni akarták a német Btk.-ból. Úgy vélték, hogy a beleegyezési korhatár is felesleges, mert embertelen dolog a szex nyújtotta örömöket életkorhoz és egyéb, meghatározott feltételekhez kötni. Olyan jogi fogalmakkal, mint megrontás, molesztálás, szeméremsértés, nemi erőszak, nem foglalkoztak, és nem érdekelte őket az a tény sem, hogy a pszichiátria a pedofíliát mentális betegségként tartja számon.
A nyolcvanas években a Zöldek még egyedül voltak modern gondolataikkal. Az akkori baloldal szemükre hányta, hogy a kiskorúakat élvezeti cikként akarják használni. Miattuk nem lehet a gyerekeket egyedül, gyalogosan iskolába engedni, hiszen útközben szexuális bántalmazás érheti őket, ami maradandó lelki sérüléseket okozhat.
A Zöldek persze nem pusztán maguktól találtak ki ilyen beteg dolgokat, tudományosan megalapozott projektek voltak ezek. Mindig akadt egy-két szociálpszichológus, pedagógus és egyéb tudós fő, aki ezeket a gondolatokat kitermelte. Köztük talán a legismertebb Helmut Kentler hannoveri professzor, aki írásaiban és a gyakorlatban is aktív támogatója volt a pedoszexualitásnak, és a hálózat kulcsfigurájának számított. A kilencvenes években a berlini szenátus támogatásával végezte hírhedt társadalmi kísérletét, amiben pedofil nevelőapáknál helyezett el árva gyermekeket. Kentler tételei máig hatnak, sőt a neoemancipációs szociálpedagógia alapjául szolgálnak.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a pedoszexualitás ügyét a baloldali alternatív mozgalmak karolták fel. A Zöldek ifjúsági programját kezdetekben a radikális balosok által életre hívott „indián kommuna” alakította. Hogy hogyan, azt már láttuk. Ebben a kommunában „gyermekszerető” felnőttek éltek nemileg éretlen kiskorúakkal együtt, hogy a gyerekek vélelmezett szexuális szükségleteit közvetlenül és önzetlenül kielégíthessék. Papával szép a szex! – hirdették a kisindiánok. A főindián Cohn-Bendit harcostársa volt még a ’68-as időkből, Uli Reschke. A kommuna női tagjai később önállósították magukat, és Berlinben létrehozták a pedo–leszbi női érdekvédelmi és segítő tagozatot. Mi, magyarok a német Zöldekről keveset tudunk, nem is érdekel minket. Cohn-Bendit egykori zöld EP-képviselő viselt dolgait is csak az ellenünk indított támadása után, egy gyengécske riposzt erejéig emlegettük fel. A Bandita valamikor elkottyintotta, hogy még óvó bácsi korában örömet akart szerezni a gyerekeknek, és megengedte nekik nadrágja elején a cipzárat húzogatni. El sem tudjuk képzelni azt a romlottságot, ami a történet mögött van.
Azt hiszem, ennyi elég a deviáns német szexuális szubkultúrából, ami mára szivárvány színűre váltva érzékenyít, és vehemensen támadja a magyar gyermekvédelmi törvényt. Mondhatnám, kapóra jött nekik az egész. Nem mintha tanulmányozni szeretnék, hiszen el sem olvassák. Arra jó, hogy ujjal mutogathassanak a maradi, földhözragadt magyarokra, akik éppen azt foglalják törvénybe, amit ők el akarnak törölni. A német gyermekjogi harcosok ugyanis szintén törvénymódosításra készülnek. Alaptörvényük 6. szakaszát akarják megváltoztatni, mert az a mi alaptörvényünkhöz hasonlót mond a házasságról és családról.
A gyerek nevelése a szülő természetes joga és kötelessége, és a gyerekeket a szülő akarata ellenére nem lehet elvenni tőle. Ezt a passzust akarják a gyermekjogvédők megváltoztatni, és a gyermekek szexuális önrendelkezési jogát az alaptörvénybe iktatni. A valódi gyermekvédők szerint pedofil célok érdekében. Ugyanis a gyermek nemi önrendelkezési joga eltörölné a pedoszexualitás büntethetőségét. Egy ismert pedofil aktivista aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az LGBTQI stb. vizeken hajózva a szexuális identitáshoz, akár a nemváltoztatáshoz való jogot és a nemi identitások összes fajtáját is rögzítsék az alaptörvényben.
Ez biztosítaná a szexuális kisebbségvédelmet, amibe aztán bármilyen szín és bármennyi betű belefér.
Épp aznap, amikor a parlamentben Kocsis Máté elővezette a pedofilellenes törvénycsomagot, Németországban online konferenciát hirdetett a „Gyermekek ellen irányuló szexuális bűncselekmények feltárásával foglalkozó független bizottság”. A konferencia témája a fent említett tanulmány alapján a berlini pedoszexuális hálózat 1970–2000 közötti ténykedésének feltárása volt. A pandémia miatt résztvevők, azaz kényes, a jelenre vonatkozó kérdések, tiltakozások és médiavisszhang nélkül folyó rendezvény szak- és tényszerű volt, a történetiségre koncentrált, és az áldozatok elszenvedett lelki traumájával foglalkozott. Szinte alátámasztotta a magyar parlamenti vitában elhangzott érveket. A társadalom egésze iránti felelősségről van szó, mondta a független bizottság elnöke, ehhez pedig szélesebb fórumra és „egyértelmű politikai akaratra van szükség”.
Hogy lesz-e elegendő politikai akarat, nem tudni. Civil akarat van, a német polgári összefogás több millió embert számláló fóruma, a Demo für Alle az alaptörvénnyel összhangban követeli a „normalitás” visszaállítását Németországban. A család a társadalom alapja – mondják –, védeni és támogatni kell, a házasság férfi és nő szabad döntése, célja a családalapítás és a gyermekvállalás. A gyermeknek pedig joga van biológiai apához és biológiai anyához, joga van arra, hogy a szülei neveljék fel.
Mi itthon reménykedjünk a német–magyar kapcsolatok normalizálódásában. Amikor a német média ujjal mutogat a „nacionalista, homofób, jogkorlátozó, jogállamisági gondokkal küszködő” magyarokra, valójában saját problémáik, a növekvő társadalmi feszültségek levezetésére használnak fel minket. A témába belemélyedve, úgy éreztem magam, mint a 2015-ös migrációs válság idején. Akkor is azért támadták Magyarországot, mert felismerte, hová vezet az ész nélkül való befogadás és elfogadás. Az európai kultúra felszámolásához.
Szerző: Rab Irén
(Címképünk illusztráció. Kép forrás: ANP/AFP/Roos Koole)
