Timothy Garton Ash professzor próbálta átverekedni magát a tömegen. Azt mondták neki, hogy az Andrássy út torkolatánál lesz az ellenzéki koalíció ünnepi nagygyűlése, és a tömeg láttán először arra gondolhatott, megérkezett a helyszínre. A furcsa csak az volt, hogy a hangszórókból Orbán Viktor hangja hallatszott, és sehol nem látott európai zászlókat. Nem erre számított.

Ugyan magyarul nem ért, de még is hallani vélte a Brüsszellel való leszámolást, amit felháborítónak talált, hiszen ez a hibrid rezsim Brüsszel pénzéből tartja fenn magát. A tömeg békésen megnyílt előtte, átjutott a téren, de ott meg a dupla sorokban parkoló rengeteg buszt kellett kerülgetnie, amelyek Orbán híveit szállították a tömegrendezvényre. Véletlenül sem mondta volna ki a békemenet szót.

A professzor megkönnyebbült, amikor elérte a sugárút másik végét. Habár az itteni tömeg jóval kisebb volt, de itt aranycsillagos és szivárványos zászlók lengtek, és végre megláthatta azt az embert, akiért Budapestre utazott. Nagyon szimpatikusnak találta a magas, jól öltözött, minden nyelven pergő beszédű, világot látott, ereje teljében levő férfiút.

Megvan végre az Orbán-rezsim választási stratégiáját kiüresítő valódi jelölt, a hétgyermekes-hívő keresztény-vidéki-konzervatív-polgármester, aki mindazt megtestesíti, amit Orbán Viktor magáról állít. Kifogták a szelet a populista kormánypárt vitorlájából! Ő az, akivel az ellenzéknek reális esélye lehet a tavaszi győzelemre, bár a választások egész biztosan nem lesznek szabadok és tiszták – véli Ash professzor.

Budapesti tapasztalatait megírta a brit The Guardiannek, ahonnan aztán minden magára valamit adó sajtóorgánum átvette, terjesztette. Építik fel a Brüsszel számára kellemes, vazallus magyar miniszterelnök-jelöltet. Nem irigylem őket, Márki-Zay már a második-harmadik jelölt, akit fel kell építeniük, az európai közvéleménybe behozni, ismertté tenni.

Legyen ott a képe a címlapokon, beszéljenek róla, nem számít, hogy egy kimondhatatlan nevű alföldi kisváros polgármestere! Bár a boomer nemzedék körében a város hosszabb változatban (Hódmezővásárhely-Kutasipuszta) jól ismert hely. A boomerek gyakran gondolnak Piroschkára, olyannak képzelnek minket, magyarokat, mint ott, abban az ikonikus filmben: egyszerű, őszinte, szorgos szolganépnek.

Hódmezővásárhely 2019 tavaszán amúgy kísérleti labor volt a nemzetközi összefogás világában, nem spontán önszerveződés.

A modell egy ismeretlen politikai figurát használ, egy alvó ügynököt, akiről a színre lépésekor mindenki elhiszi, hogy ő független civil. A sikeres hódmezővásárhelyi modellt nemcsak a 2019-es önkormányzati választásokon hasznosították. A baloldali összefogás Európában másutt is sikeres minta lett a nagy támogatottságot élvező jobboldali jelöltek legyőzésére. Csak ámulok és bámulok ezen az elvtelenségen, ahogy a pártok a hatalom megszerzése érdekében önkéntesen feladják identitásukat, pedig csak a régmúlt koalíciós idők politikai módszereit elevenítik fel. Lehet, hogy a cél egy korszellemmel átitatott Hazafias Globalista Népfront kiépítése?

Márki-Zay előtt Karácsony főpolgármestert építgették, a magas, sovány, hiperpasszív zöldjelöltet. A nyári közvélemény-kutatások még úgy látták, hogy ő tudja legyőzni Orbánt. Ő igazi esélyes jelöltnek látszott, kormánykritikus, Európa iránt elkötelezett zöldpolitikus, egyetemi ember, aki képes összefogni Magyarország 99 százalékát, köztük prominens értelmiségieket, az egyszázaléknyi kiváltságosakkal szemben. Nem tudom, hogyan jött ki ez a matematika az összesen 40 százalékból álló tarka mozgalomnak. Ha ismernék a világban a Karácsony pártjának mérhetetlenségét, Márki-Zay kiszolgáltatottságát az összefogás önérdekű pártjainak, a pénzadó gazdák talán meggondolnák, érdemes-e ennyi pénzt fektetni beléjük.

Volt idő, mikor a világ balosabb része Dobrev Klárában látta az autoriter Orbán igazi kihívóját. Klára asszonyról a progresszív nyugati sajtó minden szépet és jót összehordott. Ő az, aki nő létére igazi profi szociáldemokrata politikus, akinek a közigazgatásban, a vállalkozói szférában és az európai politikában is vezetői tapasztalatai vannak, bolgár származása az egyesült Európáért folytatott harcban pedig egyenesen előnyére válik. Jól bírja a verbális ütéseket, hozzászokott a brutális támadásokhoz, amelyekkel az Orbán-rezsim őt és családját illeti.

A nyugati politikai elit, nevezzük háttérhatalomnak, próbálkozott már mindenfélével, hogy az útjukban lévő Orbán Viktort leváltsák. Négy évvel ezelőtt például az NGO-k világából jött női jelölttel, ha emlékszünk még Szél Bernadettre. Akkoriban az LMP társelnöke elhitte magáról, hogy ő lesz Magyarország első női miniszterelnöke, közpénzből létrehozott ruhatárával és százezres fodrászszámláival készült a megmérettetésre. Most alig lehet ráismerni, a festetlen, igénytelen NGO-külső az új imázs. Még a gárdamellényt viselő Jobbik-vezérrel is megpróbálkoztak az internacionalisták, feloldották szélsőjobbos bűnei alól, a Spinoza közönsége asszisztált hozzá, a ceremóniamester maga Heller Ágnes volt.

Lassan rájöhetnének arrafelé, hogy a magyarok többsége sohasem fog a baloldalra szavazni, akármilyen szivárványos összefogással álcázzák magukat. Túl mély és fájdalmas ehhez nemzedékek átélt történelmi tapasztalata. Ha viszont elismernék Orbán Viktor népszerűségét a magyarok körében, és nem titulálnák lenézően szimpla populizmusnak a nemzete iránti elkötelezettségét, ha próbálnák megérteni népszerűségének okát, akkor talán nem próbálkoznának az örökös beavatkozással.

Nem neveznék a magyar kormányfőt diktátornak, mint ahogy nevelő célzattal egyetemi katedrákon ezt teszik. Magam láttam, amikor a jogállamiság versus diktatúra szemináriumon neves német egyetem professzora bemutatta a diákoknak korunk nagy diktátorait, Putyin, Erdogan, Bolsonaro társaságában a mi szabad választásokon háromszor kétharmaddal nyert miniszterelnökünket. Populista, korrupt diktátornak bélyegzik, mert útjában van a globalistáknak.

Ha az ember például Ash professzor írásaira hagyatkozik, könnyen elveszíti a tisztánlátását. Mert azokban megkérdőjelezhetetlen tényként fogalmazódnak meg Magyarországról szóló állításai, amelyek joggal háborítják fel a tájékozódni kívánó nyugati polgárt. Hogyan tűrhet meg az EU tagjai sorában olyan országot, amelynek korrupt, törvénytelen, illiberális és antidemokratikus kormánya van? – kérdi felháborodva.

Olyan tagállamot, amelyik nemcsak magának árt, hanem veszélyezteti az EU, és egyáltalán, a jogállami politikai rendszer működését? A professzor azt várja az EU pártatlan tisztségviselőitől és a liberális demokrácia mintaállamától, Németországtól, valamint az új német kormánytól, hogy emeljék fel végre a hangjukat és a demokrácia ügyét szolgálva védjék meg Magyarországot! Magyarként azt kérdem, kitől vagy mitől kellene minket megvédeni? Önmagunktól?

Timothy Garton Ash Kelet-Európa-szakértő, az európai tanulmányok professzora az Oxfordi Egyetemen, 2005-ben a világ száz legbefolyásosabb embere közé választották. Ha ő mond valamit, akkor az etalonnak számít, Oxford és a hírnév okán is. Ő neveli ki az európai tanulmányok iránt érdeklődő ifjúságot. Ő ír jogállamiságról, európai értékekről a mértékadónak vélt nyugati sajtóban. Hivatkozási alap, bár amit és ahogyan ír, az színtiszta balliberális propaganda.

Nem tudom eldönteni, hogy az ő találmánya-e a Magyarország lejáratására használt szókészlet, a tények nélküli rágalmazás érvelési technikája, és ezt kell a magyar ellenzéknek, például Márki-Zaynak is szajkóznia, hadarva, nehogy valaki belekérdezzen, vagy fordítva, alulról építkezve itthon, a közös pártgyűléseken találják ki ezeket a kádárizmus világából jól ismert fordulatokat, hogy átadhassák a brüsszeli elvtársaknak?

Márki-Zay beszédeiben, megnyilvánulásaiban rendre visszaköszön mindez, a kommunista retorikából vett megbélyegzések, a propagandagépezet aljas támadásai emberek lejáratására, gyűlöletkeltés és a csúsztatásos, kiforgatós technika. Lyukat beszél az emberek hasába, tényleg az a porszívóügynök, akitől azért veszed meg a porszívót, hogy végre megszabadulj tőle. Hozzá jön az agresszív előadásmód, a másik szavába belevágó kommunikációképtelenség és az egyre jobban látható személyiségzavar. Sokaknak tetszik, a százalékot számszerűsítve, mintegy kétmillió magyarnak. Ez viszont már társadalmi kórtünet.

Szerző: Rab Irén

(Címképen: Márki-Zay, a „szeretet politikusa” Forrás: mandiner)