Világviszonylatban is új, fotonszámláló detektorral rendelkező CT-készüléket adtak át a Semmelweis Egyetemen. Az Orvosi Képalkotó Klinikán üzembe helyezett berendezésnek köszönhetően gyorsabb és pontosabb diagnózis várható, és a sugárdózist – a fotonszámláló technológiának köszönhetően – csaknem a felére csökkenti.

Az ünnepélyes átadáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, az elmúlt hét évben a mostani már a negyedik alkalom, hogy az egyetemen a világ egyik legmodernebb képalkotó berendezését bocsátják rendelkezésre. Emlékeztetett arra, hogy a Semmelweis Egyetem egy év alatt több mint 140 helyet javított a nemzetközi ranglistán.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy „igazi mérföldkőhöz” érkezett az egyetem, hiszen ilyen modern technológiájú berendezést Európában még nem helyeztek üzembe. A világon egy időben húsz ilyen CT-t adtak át. Kiemelte, a berendezés alacsony sugárdózissal dolgozik és nagyon pontos, ez amellett, hogy a betegek javát szolgálja, új utat ad a kutatásban.

CT Semmelweis

Maurovich-Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója a berendezést bemutatva elmondta, a Siemens Healthineers Naeotom Alpha CT-készüléke egyedülálló, fotonszámláló technológiájának köszönhetően a hagyományos CT-kel szemben sokkal részletesebb térbeli felbontást tesz lehetővé, így akár a néhány milliméteres kóros elváltozások – a daganatoktól a meszes erekig, szűkületekig – is azonosíthatók a segítségével. Kiemelte, a berendezés a világon a leggyorsabb, és a legnagyobb térbeli felbontással rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban tudnak pontosabb diagnózishoz jutni, alacsonyabb sugárterhelés mellett.

A berendezés a szürkeárnyalatos képeken túl színes CT-felvételek készítésére is alkalmas a szöveti tulajdonságok alapján, így még pontosabb diagnózist tesz lehetővé az onkológia és a kardiológia mellett a tüdő, a koponya és az ízületek képalkotásában is.

Az onkológiai diagnosztikában nagy jelentőségű, hogy az új CT a 0,2 milliméteres térbeli felbontás mellett alkalmas az elváltozások összetételének számszerű meghatározására, így a jó- és rosszindulatú daganatok nagyobb biztonsággal különíthetők el egymástól.

Forrás: MTI

Fotók: MTI/Soós Lajos