Az alaptörvény maradandó értékeket hordoz – mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az alaptörvény hatálybalépésének 10. évfordulója alkalmából kibocsátott bélyegek ünnepélyes forgalomba helyezésekor Budapesten.

Répássy Róbert az alaptörvény párhuzamaként a Szent Koronát és a Parlament épületét említette. Azt mondta, az alaptörvény a jogfolytonos történeti alkotmány része, tiszteleg a Szent Korona és az általa kifejezett magyar államiság előtt.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke elmondta, a blokkon az Országház belső kupolacsarnoka és a Szent Korona látható.

Alaptörvény bélyeg

Fotó: MTI/Kovács Attila

A perforált alapváltozat 50 ezer, a vágott 6500, a harmadik, úgynevezett feketenyomat pedig 2500 példányban jelenik meg. Az első kettő külön-külön is megvásárolható 2010-2010 forintért, a harmadik csak a teljes, exkluzív szett részeként, 8890 forintért.

A rendezvényen bélyegzéssel és aláírással ünnepélyesen forgalomba helyezték a 10 éve lépett hatályba Magyarország Alaptörvénye elnevezésű bélyegszettet.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila