A tütünek is harangoztak – tudhatjuk meg a 888.hu írásából. A balerinák fodros, csipkés kis szoknyácskáját is feláldozzák a gendersemlegesség oltárán. A legjobb táncosok – állítólag – örömest lemondanának a hagyományos ruhadarabról, mert fizikailag és művészileg is „korlátozza” őket, a nemileg semleges jelmezekben szabadabban tudnak mozogni.

A tütü a múzeumba kerül? Az angol Observer című lap szerint egyre több balerina és a táncművészeti alkotó mondana le az 1832-ben megjelent hagyományos viseletről, a klasszikus balett egykori jelképéről. Az Ausztráliából Angliába elszármazott, már visszavonult Leanne Benjamin önéletrajzi könyvében elárulta, hogy nem szerette a tüllszoknyácskát.

„Nem szerettem, de a legtöbb kor- és pályatársam szívesen táncolt benne” – nyilatkozta Ms. Benjamin, és hozzáfűzte, természetesen nem beszélhet mások nevében, de a tütüviselés befolyásolhatja a párbeszédet a nemi identitással kapcsolatban, és nem ördögtől való, hogy a hagyományos baletthősök új, modern öltözékükkel is reagálhatnak a társadalom változásaira.

Az Ausztrál Balett művészeti vezetője, David Hallberg pedig elárulta, hogy táncosai boldogan lemondanak a tüllszoknyácskáról, hogy kipróbáljanak valami újat. A rendező táncosai természetesen tütü nélkül lépnek színpadra.

„Úgy vélem, az ausztrál közönség nagyon nyitott”– nyilatkozta a Guardiannak Mr. Hallberg. – „A balettművészek is örömmel próbálják ki az újdonságokat, és nem szorítják magukat olyan korlátok közé, mint a hagyományos társulatok, az orosz Bolsoj vagy a francia balett.”

Jo Meredith, az Egyesült Királyság Nemzeti Ifjúsági Balettjének kreatív igazgatója Kurt Weill A hét főbűn című produkciójában már az új szelek által keltett hullámokon lovagol, és a nemi szempontból semleges ruhákat részesíti előnyben. Természetesen lemondott a tütüről. Szerinte a fiatal balett-táncosok naprakészek a nemi identitással kapcsolatos kérdésekben, és ez befolyásolta művészi döntéseiket is. Jo Meredith példaként hozta fel a spanyol balerinát és rendezőt Tamara Rojót, a londoni Colosseum Nemzeti Balett vezetőjét, aki szintén száműzte a színpadról a tüllszoknyát az Alexander Glazunov és Marius Petipa által koreografált Raymonda adaptációjában.

Meredith meggyőződése, hogy a balerina fogalma fejlődik, bár a művészeti ág olyan alapfigurái, mint a Giselle vagy a Diótörőből ismert Cukorszilva Tündér viselete még a hagyományokban gyökerezik, a „nemileg semleges” ruhák azonban újdonságot és frissességet hozhatnak.

2022plusz: Ne felejtsük el az „újdonság és frissesség” istenítése mellett az idiotizmus terjesztéséről sem. Abban a balett nyelvén újbeszélők kifejezetten élmunkások. Hamarosan eljöhet az idő, amikor a női szerepeket férfiakra a férfiakét nőkre osztják majd, mert ez „új és friss” megközelítés. Vagy csak egyszerűen át kell öltöztetni a művészeket, miért ne viselhetne tütüt a férfi táncos? Ha a skót férfiak viselhetnek szoknyát, a balettesek miért ne tehetnék? Igaz, van egy kis kockázat, véletlenül kilóghat a …lóláb, de szép látvány lenne, nem? Meg „új és friss”.

Forrás: 888.hu

(Címkép: npr.org)