Elsősorban az életkörülményeiket féltik azok a válaszadók, akik a Real-PR 93. friss felmérése szerint tartanak attól, hogy a baloldal győzzön a választásokon. A fővárosban és vidéken is nőtt a kétkedők aránya.

A lakosság fele számít arra, hogy egy baloldali győzelem esetén romlanak majd az anyagi körülményei – tette közzé legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményét a Real-PR 93.

Már ez év szeptemberében is pesszimista volt a relatív többség, 37 százalék vélekedett úgy, hogy kormányváltás esetén romlana a saját anyagi helyzete, ez az arány mára 12 százalékponttal emelkedett, már minden második választópolgár van ilyen állásponton.

Ellenvéleményen, azaz az ellenzékkel kapcsolatban optimista várakozással 16 százaléknyian vannak, ezek száma nem mutat érdemi változást, 17 százalék volt három hónapja, azok aránya viszont 46 százalékról 35 százalékra csökkent, akik nem számítanak érdemi változásra anyagi helyzetükben, ha a baloldal venné át a kormányzást, illetve nem válaszoltak a kérdésre – olvasni a jelentésben.

Real-PR

További részleteket a Magyar Nemzetben olvashatnak.