Vízkereszt az egyik legrégibb keresztény ünnep, melyet a katolikus egyház január 6-án ünnepel, parancsolt ünnepként. Ez a nap, a karácsonytól számított tizenkét nap zárónapja, a farsang kezdete. A keleti keresztény egyházak, amelyek az ónaptárat használják, január 19-én tartják.

Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is ismert vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének az ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává.

E napot az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt. A 3. század során az egyházatyák tisztázni akarták az ünnep hittani tartalmát.

A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312 és 325 között kezdett terjedni, mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája Keleten Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton a háromkirályok látogatása lett. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is.

Az ünnep görög neve – epifánia, vagyis megjelenés – utal arra, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent, eljött közénk és elhozta nekünk az üdvösséget.

Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk:

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre

Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra.

A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt. Ezzel új tartalmat is adott a víz általi keresztség tisztulásának, hogy a Messiás Szentlélekkel fog keresztelni.

Jézus első csodájával a kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne”(Jn. 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani. Az ember válasza a hit, az Istenbe vetett bizalom.

Forrás: Felvidek.ma

Kép: Meglepetes.hu