Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! – kezdte tegnap késő délutáni Facebook bejegyzését Varga Judit igazságügy miniszter – majd így folytatta:

Miniszteri kinevezésemkor ígéretet tettem egy átfogó bérrendezésre, amely a jól teljesítő magyar gazdaságnak köszönhetően 2022-re be is következett.

A három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60%-os béremelésre került sor. A döntés közel háromezer bírát és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett.

  1. január 1-től a bírák számára átlagosan 32%-os, míg az ügyészek számára 21%-os illetményemelés valósult meg, mellyel egy szintre hoztuk fizetésüket. 2021-ben a 2020-as illetményalap 12%-ával, idén pedig további 13%-ával emelkedett a bérük.

Magyarország előre megy, nem hátra!