Az idei esztendő sem múlt el keresztényalázó akciók nélkül Magyarországon, de Nyugat-Európában sem jobb a helyzet. A Magyar Nemzet sorba vette a 2021-es esztendő jelentősebb hazai és külhoni keresztényellenes megnyilvánulásait.

Az elmúlt néhány évben Európa-szerte, így hazánkban is megszaporodtak a keresztényellenes atrocitások, amelyek a vallási szimbólumok meggyalázásától kezdve a blaszfém (istenkáromló) tartalmakig, számos dologban megmutatkoznak. A Magyar Nemzet szerint a 2021-es évet tekintve a legnagyobb botrányt Pusztaszabolcs volt alpolgármesterének ámokfutása okozta, aki a Magyar Ateista Mémbázis nevű Facebook-oldalon adott hangot istentagadó nézeteinek, amikor egy Szűz Máriát gyalázó grafikához fűzött megjegyzést. Az esetet követően a település polgármestere közleményben határolódott el alpolgármesterétől, aki aztán lemondott a városvezetői tisztségéről.

Nagycsütörtökön, alig néhány nappal a kereszténység legnagyobb ünnepe előtt, a IX. kerületi Ferenc téren – a nagy port felvert Black Lives Matter-szobor mellett – egy olyan, Jézust ábrázoló plakát jelent meg, amely szerint a keresztények megváltójának az oldalából nem vörös, hanem szivárványszínű vér folyik ki.

Idén a Magyar Narancs is kitett magáért. A balliberális lap ugyanis karácsony közeledtével érdemesnek találta egy olyan „képzőművész” munkásságát bemutatni, aki az interjú tartalma szerint „saját magát avatta szentté.” A Holy Olga és Piros Kocsi néven is alkotó hölggyel készült interjúhoz

természetesen képet is mellékeltek, ahol a művésznő Szűz Máriaként látható, annyi különbséggel, hogy a kisded Jézus helyett egy nyulat tart a kezében.

Szűz Mária blaszfém ábrázolása az utóbbi időben egyébként Nyugat-Európában is visszatérő motívum.

Emlékezetes Riccardo Simonetti produkciója, aki Szűz Máriaként pózol egy Józsefet alakító fekete férfi társaságában egy LMBTQ-magazin címlapján.

„Ha azt vesszük, hogy Jézus sem volt fehér, akkor akár azt is hihetjük, hogy Szűz Máriának szakálla volt, nem?” – indokolta sokakat megbotránkoztató lépését. Tovább fokozta az indulatokat Brüsszel akciója.

Az Európai Bizottság ugyanis egy olyan dokumentumtervezetet tett közzé, amely szerint egyebek mellett kerülni kell a karácsony szó használatát, a karácsonyi időszak helyett tehát a téli szünet a politikailag korrekt kifejezés.

Helena Dalli uniós biztos tervezetében emellett a hagyományos európai keresztény nevek, így a Mária és a János is kerülendők, ehelyett az egyenlőségért felelős uniós népbiztos a Malika és a Julio nevek használatára tett javaslatot.

A javaslat ellen még Ferenc pápa is tiltakozott, végül a bizottság visszakozott.

Forrás: Magyar Nemzet / hirado.hu

Címlapkép: Két hét alatt kétszer lefejezett Jézus szobor Indianapolisban – Forrás: CNN