Az ipolysági református lelkészi hivatal mellett működő Keresztyén Magvető Kiadó gondozásában a karácsonyi időszakban jelent meg az Egész évben Istennel – 365 történet és ima című kötet. A hitet mélyítő hiánypótló kiadvány főleg az óvodás és kisiskolás gyermekeket és szüleiket szólítja meg.

A bibliai verseket egyszerű, gyermekek számára könnyen érthető magyarázattal, imádságokkal, és gyönyörű illusztrációval egészítették ki. A gyermek csatlakozik Katihoz, Zsuzsihoz, Pistihez és Palihoz, így tanul Istennel járni minden nap – olvasható a könyv fülszövegében. Hasonló tematikájú kiadványok magyar nyelven nehezen elérhetőek, így az Ipolyságon kiadott kötet hiánypótló a keresztyén irodalom területén.

A kiadvány egyik fordítója, Izsmán Adél a Felvidék.ma kérdésére elmondta, a könyv lehetőséget nyújt a családok számára, hogy a gyermekek már egészen kicsi kortól ismerkedjenek a bibliai igazságokkal.

Az áhítatok állandó szereplője négy kisgyermek, akiknek az életével könnyen tudnak a gyerekek azonosulni.

Forrás: felvidek.ma

Minden napra jut egy kis történet (Forrás: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A könyv kivitelezése praktikus. Az év minden napjára szól egy kis történet a hozzáfűzött rövid igeszakasszal és imával. A kötet így egész évben elkíséri kis olvasóját. A gyermek kezébe veheti a kiadványt, s megismerheti az aktuális napra szóló lévő kis történetet.  A kötet által minden alkalommal valami fontosat tanulhat Istenről. Az áhítatok által pedig megtapasztalja, hogyan legyen Istennel kapcsolatban.

„Nagyon örültem annak, hogy ez a könyv megjelenhetett magyar nyelven is, mivel a szlovák nyelvű verzióját már évek óta olvasom-fordítom a gyermekeimnek. Mindig nagy örömmel várják a soron következő tanítást, szívesen beszélgetnek a témákról, melyeket a könyv felvet. Szeretettel ajánlom mindazoknak, akik már a kezdetektől fogva szeretnék gyermekeit hitben nevelni” – fogalmazott Izsmán Adél.

Forrás: felvidek.ma

A kiadvány 3–6 éveseknek szól (Forrás: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A kis történetek szövege és tartalma igazodik a célközönség életkorához. Az adott nap történetét, az imát és az igerészt kedves illusztrációk színesítik. A könyvet Elena Kucharik, a Care Bears művésze illusztrálta.

A Keresztyén Magvetőnek nem ez az első gyermekeknek szánt kiadványa. 2020 elején jelent meg Izsmán Adél Vezess Jézusunk című kötete, amely harminc rövid, az életből vett történetet tartalmaz, melyekhez bibliai magyarázatok is társulnak.

A gyermek Istennel járhatja az útját egész éven át. A könyv megrendelhető a Keresztyén Magvető Kiadó alábbi linkjén!

Forrás: felvidek.ma

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)