Az egykori pénzügyminiszter szerint ugyanis Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt „megosztja, demoralizálja, elkedvetleníti, kiábrándulttá teszi és gyengíti” az egyesített ellenzék cselekvőkészségét.

Békesi László háborús metaforákkal tette nyilvánvalóvá, hogy ideje megszabadulnia Márki-Zay Pétertől az ellenzéknek – írta meg az ATV.hu-ra hivatkozva a Mandiner.  Békesi közösségi oldalán a következőket írja:

„A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai – noha látják pozícióik romlását – egyelőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalék állományba helyezze, helyette pedig megbízzon egy ütőképes, hiteles hadvezért az egyesített haderő irányításával, akinek van esélye győzelemre vezetni csapatait a döntő küzdelemben.”

Miközben Békesi szerint a legyőzendő ellenfél (a Fidesz-szerk) stabilizálja helyzetét és minden fronton erősíti pozícióit, hadállásai mögött mélyen beásva magát, várja a számára egyre biztosabb győzelemmel kecsegtető végső ütközetet.

2022Plusz: A helyzet az kedves Békesi László, hogy az ellenzék egy saját magának kiírt választást sem tudott megnyerni! Így aztán rajtuk maradt Márki-Zay, mint szamáron a fül.

Forrás: Mandiner.hu/ATV.hu

Kiemelt kép: Facebook