Meghalt 436, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7989 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a csütörtöktől vasárnapig tartó időszakot érintő összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn. Negyvenhét éves korában elhunyt Damu Roland, közismert magyar színész is. Az intenzív osztályon ápolták, műtüdő segítségével lélegzett, az utóbbi heteket már kritikus állapotban töltötte.

Damu Rolandról december közepén derült ki: mélyaltatásban fekszik egy magyar kórház intenzív osztályán. Damu annak ellenére is megfertőződött a koronavírussal, hogy kétszer is átesett a vakcináción. Állapota olyannyira kritikussá vált, hogy mesterségesen kellett lélegeztetni, illetve műtüdős kezelést is kapott. Damu Roland egyik ismerőse – aki a színész egészségügyi állapotának változásáról is tájékoztatta a nyilvánosságot – most a Facebook felületén tudatta: a színész szervezete feladta a küzdelmet, december 27-re virradóra örökre elaludt – írja a Blikk.

A kormányzati portálon azt írták: 1 245 319-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38 743 ember, a gyógyultak száma 1 087 943-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 118 633. Kórházban 4063 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 409-en vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: MTI / Blikk

Fotó: MTI FOTÓ: KOSZTICSÁK SZILÁRD